gerhard schröder

Orbán: „Ha Scholz és Macron nem siet, Trump fog tárgyalni, az európaiak pedig a hokedlin ülnek majd a sarokban”

Orbán Viktor és Gerhard Schröder Bécsben beszélgetett a békéről. A két oroszbarát politikus egyetértett benne, hogy az európai vezetőknek tárgyalniuk kellene Putyinnal. Bár Orbán szerint már ez sem lenne elég, az egyetlen remény ugyanis Donald Trump győzelme. Schröder pedig a tudtán kívül legalább egyszer odaszúrt Orbánnak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Gerhard Schröder szerint Putyinhoz fűződő barátsága még segíthet a békekötésben

A volt német kancellár ezért sem akarja elfelejteni az orosz elnökkel közös pozitív emlékeit.

Molnár Kristóf
külföld

Kirúgták Gerhard Schröder feleségét, mert az orosz nagykövetségen ünnepelték a győzelem napját

Közben egy állami cég képviselője volt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Schröder perli a német parlamentet, amiért elvették az irodáját és megvonták a privilégiumait

A Moszkvával rendkívül szívélyes kapcsolatban álló német exkancellár szerint csak egy abszolutista monarchiában történhetne meg olyan, mint amit vele tett a Bundestag bizottsága.

Horváth Bence
külföld

Egyelőre nem zárják ki az SPD-ből a putyinista Gerhard Schrödert

A német szociáldemokraták hannoveri regionális szervezetének döntőbizottsága szerint a volt kancellár orosz cégekben betöltött tisztségei nem sértik a párt alapszabályát.

Herczeg Márk
külföld

Gazprom: Nem lehet visszaszállítani az Északi Áramlat 1 turbináját a szankciók miatt

Putyin szerint a turbinának nincs meg minden papírja.

Fődi Kitti
külföld

Schröder az Északi Áramlat 2 beindításáért lobbizik, miután tárgyalt Putyinnal

Továbbra is nagy megértéssel viseltetik az orosz vezető iránt.

Czinkóczi Sándor
energia

Megfosztják a volt német kancellárt a hivatalától, mert nem szakított az orosz kapcsolataival

Gerhard Schröder két orosz energiavállalatnak is tagja, és Putyin egyik közeli barátja.

Fődi Kitti
háború

Gerhard Schrödert és Karin Kneissl volt osztrák külügyminisztert is szankcionálná az EP, mivel pénzt kaptak az oroszoktól

Közben az oroszbarát Schrödertől Németországban elvették a hivatalát és annak személyzetét is, mely volt kancellárként járt neki.

Kiss Imola
külföld

Egy német tartományi miniszterelnök kizáratná Gerhard Schröder egykori kancellárt az SPD-ből

Az alakuló botrányt most a „Korábbi kancellár, aki Putyin embere lett Németországban” című New York Times riport okozta.

Kaufmann Balázs
külföld

François Fillon volt francia kormányfőt nevezték ki a Szibur orosz gázfeldolgozó igazgatójává

A 67 éves férfi júniusban már bekerült a külföldi szénhidrogén-feltárásokat végző Zarubezsnyefty igazgatótanácsába is, ahol Oroszország érdekeit képviseli.

Herczeg Márk
külföld

Gerhard Schröder volt a VIP-vendég Putyin beiktatásán

A német kormánynak is kellemetlen lehet, hogy az egykori szociáldemokrata kancellár milyen mélyen van Putyin zsebében.

Horváth Bence
külföld

Ukrajna szankciókat sürget Gerhard Schröder ellen

Az ukrán külügyminiszter szerint az egykori német kancellár Putyin legnagyobb lobbistája.

Boros Juli
POLITIKA

Gerhard Schröder lett a Rosznyefty igazgatótanácsának elnöke

A volt német kancellár előtt a posztot Putyin tanácsadója töltötte be.

Herczeg Márk
külföld

Gerhard Schrödert kinevezték a Rosznyeft igazgatótanácsába

Elképesztő karriert futott be a volt német kancellár.

Horváth Bence
külföld