gödöllő

Husángokkal ütöttek, akit értek egy gödöllői szórakozóhelyen

A három férfit letartóztatták.

Szurovecz Illés
bűnügy

Megszűnt egy gödöllői gimnázium

Csökkent a nekik adott támogatás, így már nem tudják elkezdeni a tanévet.

Haszán Zoltán, Herczeg Márk
oktatás

Nem viccelt a gödöllői nő április elsején, kikötözte az ágyhoz, aztán agyonszurkálta a szeretőjét

Volt férje is, de mind a 3 gyereke az agyonszúrt embertől származott.

Szily László
bűnügy

A gödöllői koronavírusos hallgató ment színházba szombaton

Eddig úgy tudtuk, ő önkéntes karanténba vonult. Kiderült, hogy ha az egyetemre nem is ment be, mégsem volt teljes a karantén.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Orbán szinte egyáltalán nem kampányolt, ahová mégis elment, bukott a Fidesz

Nagyon nem működött Orbán személyes varázsa.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Oxigénpalackkal lélegeztettek egy lakástűzből kimentett macskát a tűzoltók Gödöllőn

A füsttel telítődött szobában ragadt, de sikerült megmenteni.

Czinkóczi Sándor
ÁLLAT

Orbán Gödöllőn: Valamit csinálhatnánk ebből a városból, itt van a főváros hóna alatt, és szerencsétlenkedünk vele

A miniszterelnök most egy ellenzéki vezetésű városban mondta el, hogy ellenséges közben nem lehet fejleszteni.

Szurovecz Illés
POLITIKA

762 gramm kokaint találtak egy gödöllői dílernél

Az otthonában és a cége fővárosi telephelyén árulta a drogot. Valentin-napon csaptak le rá.

Herczeg Márk
bűnügy

Autó csúszott a sínekre, nem járnak a vonatok Aszód és Gödöllő között

Urfi Péter
közlekedés

Százak vonultak Szombathelyen és Gödöllőn is, több helyen már ma útlezárások voltak

„Nem vagyunk rabszolgák” feliratú molinó a Fidesz-irodán, mécsesek a bíróság épülete előtt a független igazságszolgáltatás emlékére.

Urfi Péter
politika

11 év börtönt kapott a gödöllői autótolvaj, aki ellopta egy fiatal nő kocsiját, majd halálra gázolta vele

A gázolás még 2016-ban történt, most ért el az ügy a jogerős ítéletig.

Albert Ákos
bűnügy

A rendőrség szerint nem is kell mindig háromszor figyelmeztetniük a hajléktalanokat, mielőtt beviszik és bíróság elé állítják őket

A 444-nek küldött levélben az Országos Rendőr-főkapitányság azt írja, hogy van olyan eset, amikor rögtön eljárást kell indítaniuk.

erdelyip
bűnügy

Egy mérnök és egy özvegy takarítónő az új hajléktalantörvény első áldozatai

Mindketten elveszítették a lakhatásukat, ezért az utcára kényszerültek. Aztán jött az állam, és eljárást indított ellenük.

Albert Ákos
társadalom

Már 101 hajléktalan kapott figyelmeztetést azért, mert az utcán él

Két embert be is vittek a rendőrök.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Gémesi György: Tetten értem őket, majdnem megvertek

A gödöllői polgármester illegális szemétlerakókkal tűzött össze.

plankog
bűnügy