Sorra foglalja el a városokat a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén az M23 nevű milícia, de lehet tudni, hogy valójában Ruanda áll mögöttük. A két ország közös történelme súlyos konfliktusokkal és több millió halottal terhelt, most pedig ismét egy regionális háború réme fenyeget, ha nem sikerül gyors diplomáciai megoldást találni.
A helyi ENSZ-misszió helyettes vezetője szerint körülbelül négyezren szöktek meg a börtönlázadásban. Úgy tűnik, újabb hadsereg is beavatkozik a Kongói DK-ban zajló eseményekbe.
Az Európai Unióra is egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy függessze fel a ruandai ásványokkal kapcsolatos megállapodását.
773 holttest van a kórházban, de az egészségügyi minisztérium szerint az utcán is halottak hevernek.
Segélyszervezetek szerint sürgős nemzetközi összefogásra lenne szükség.
A Nyiragongo 2002-ben tört ki legutóbb.
Egy, a betegekkel érintkező lelkész behurcolta a járványt a kétmilliós Gomába, ahonnan egy átszállással az egész világ elérhető.