görög válság

A görög válság, platóni párbeszédben elmesélve

Hogyan jutottunk ide, miért nem jutnak dűlőre a görögök a hitelezőikkel? Zűrzavaros időkben csak a nyugati kultúra klasszikusai adhatnak a kezünkbe iránytűt.

kasnyikm
gazdaság

Emberek, sorsdöntő hétvége jön a görög adósságdrámában!

Ha véletlenül kivételesen minden a legjobban alakul, akkor jövő pénteken ott tartunk majd, mint két hete, a tárgyalások összeomlása előtt. Ha nem, akkor hétfőn elég idegesek lesznek a brókerek.

Király András
külföld

Hollande szerint a görög javaslatok hihetőek és komolyak

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Azért alázlak meg, mert nem akarom, hogy szakíts velem

Athén és Brüsszel vitájában az a bizarr, hogy elvben egyik sem akarja a Grexitet, de közben egyre valószínűbb, hogy ez lesz a vége. A szakítás mindkét oldalnak nagyon fájna, de már annyira összevesztek, hogy nagyon nehéz lesz méltósággal együtt folytatni. A biztonságra vagy a holnapi választásokra figyelnek majd jobban?

Magyari Péter
eu

Görögországban eljárás indult több, a Sziriza ellen kampányoló újságíró ügyében

A tévécsatornák dolgozói kiakadtak, némelyikük szerint a kormány csak el akarja hallgattatni a kritikusait.

Sarkadi Zsolt
külföld

Hétfőig tuti zárva maradnak a görög bankok

Sarkadi Zsolt
gazdaság

A mai első kötelező görög hír

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Akinek már elege van abból, hogy az európai média óránként megírja, hogy még mindig nincs görög megállapodás, az ne kattintson ide

Akinek nincs, az kattintson, és megtudhatja, hogy vasárnap újabb tárgyalás lesz, minden EU-tagállam részvételével.

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Iskolás hibát követett el az új görög pénzügyminiszter

Figyelmetlen volt, és hagyta, hogy lefényképezzék a jegyzeteit.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Hollande és Merkel mindjárt összevesznek Görögországon

A franciák egyre hangosabban követelik, hogy az EU mentse meg a görögöket. A németek viszont semmit sem adnának már. A déli országok Párizs, a keletiek és északiak Berlin mögött állnak a vitában. Döntés csak kedd este várható, de előtte hétfő este még Hollande és Merkel megpróbál egymás között dűlőre jutni.

Magyari Péter
eu

Brüsszel nem tárgyal a görög kormánnyal

Az euróügyi biztos emlékeztetett, hogy az európai adófizetők nagyon sok pénzzel segítették eddig Görögországot, és azt is mondta, hogy nemek győzelmével sokkal nehezebb lett a helyzet.

Magyari Péter
Egyéb

Görögország büszkén mutatja középső ujját a hitelezőinek

Akkorát oxizott Görögország, mint eddig kevesen. De mi lesz most? Lehet, hogy mindig is ez volt a terv? Még az is kiderülhet, hogy le lehet szavazni az adósságot.

kasnyikm
eu

Nagy oxigyőzelem várható görögéknél, a Sziriza örül, minden más bizonytalan

60-40 a nemeknek. Kilencre lesz kábé végeredmény, de meglepetés már nem valószínű. Merkel hétfőn Párizsba utazik.

Uj Péter
eu

Indul a görög aludni (vagy fordítva)

A vasárnapi görög népszavazásnak sem a kérdése, sem a tétje nem egyértelmű. Közben se a görögök, se az EU nem akarja, hogy otthagyják kilépjen Görögország az eurózónából. Ahogy azonban az események elfajultak, még az is lehet, hogy az lesz a végén, amit senki sem akart.

Magyari Péter
külföld

Tömegtüntetésen kért büszke oxit Ciprasz

Az Oxi a nem. Azt mondta, hogy aki így szavaz, az a zsarolás ellen szavaz. A pénzügyminiszterét többen is csókolgatták.

Magyari Péter
Külföld