Görögország

Elbukott a görög gazdasági szabadságharc

Hat hónap helyett négy hónapot kaptak, és lényegében feltétel nélkül adták meg magukat.

kasnyikm
gazdaság

Állítólag megvan a görög megállapodás

Ezt mondta egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú görög politikus.

kasnyikm
gazdaság

Német-szlovák-lett-észt-litván-finn tengely állt fel a görögök ellen

kasnyikm
gazdaság

A németek szerint nem csicskultak be eléggé a görögök

"Túl felületes" a görögök levele, amiben egyébként szinte mindenben kapituláltak a németek előtt. A piacok jól megijedtek.

kasnyikm
gazdaság

Konzervatív jobboldali elnöke lett Görögországnak

kasnyikm
külföld

Feladták a görögök, inkább mégis meghosszabbítanák a hitelmegállapodást

Azt a hitelmegállapodást, aminek az elutasítása az új kormány lényegében egyetlen célja.

kasnyikm
gazdaság

Nemet mondott Görögország az EU ajánlatára, abszurdnak nevezve azt

Ma már nem lesz megállapodás a pénzügyminiszterek brüsszeli találkozóján.

Horváth Bence
gazdaság

Ma eldőlhet, hogy bejött-e a nagy görög gazdasági szabadságharc

Őrültet tettető adós és büszke hitelezők próbálnak kiizzadni egy megállapodást ma, aminek fontosabb következményei lehetnek, mint azt elsőre gondolnánk.

kasnyikm
gazdaság

Tízezrek tüntettek Görögországban a Sziriza mellett

A megszorítás ellen menetelt a görög Békemenet.

Herczeg Márk
külföld

Valentin-napra szeretettel: a világ talán legrégebbi ismert szerelmespárja

Ezek a csontvázak 5800 éve ölelik egymást.

Sarkadi Zsolt
történelem

Nemcsak Minszkben volt fagyos a hangulat, a görög adósságról sem sikerült megállapodni szerdán

A felek abban maradtak, hogy jövő hétfőn folytatják a tárgyalásokat.

Király András
külföld

Ciprasz betartott a görögök hitelezőinek

Fokozódik a göröghelyzet, mindenki elutasítja a másik javaslatait, így viszont heteken belül csődbe mehetnek.

kasnyikm
külföld

A Sziriza lebontaná a görög-török határon álló szögesdrótkerítést

Az illegális bevándorlók ellen emelt kerítés helyett nyitottabb menekültpolitikát szeretne az új kormánypárt.

Horváth Bence
külföld

Görögország heteken belül kifogyhat a pénzből

Jeórjiosz Sztathakisz gazdasági miniszter azt mondta, "majd akkor meglátjuk, hogy mennyire lesz kemény Európa". Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint a németekkel és nem a görögökkel van a baj.

Markó Ferkó
külföld

Az EKB megmentené Görögországot, de nem úgy, ahogy a görögök szeretnék

Hatvan milliárd eurós keretet biztosít Európa bankja a görög bankok sürgősségi hiteleire.

Tbg
gazdaság