Nagyot szőttek az állópókok: pókháló, ameddig a szem ellát.
Kinek hiányzik, hogy ellopják a Louis Vuitton táskáját vagy hogy csórókkal kelljen együtt buliznia? Kendall Jennernek és Vajna Tímeának biztosan nem. Viszlát, Ibiza, túl suttyó vagy már a gazdagoknak.
7 ember könnyebben megsérült.
Ki hitte volna?
Sara Mardini és olimpikon huga, Yusra 2015-ben úszva vonszolták partra hajótörött csónakjukat, 18 társuk életét megmentve. Sara ezután besegített egy menekülteket segítő civil szervezetnek. A görög hatóságok most bebörtönözték.
A menedékkérők negyede gyerek.
Magyarázkodik a görög filmrendező.
Véget ért a görög mentőcsomagok korszaka, ez volt a történelem legnagyobb pénzügyi segélyezése, 23-szor annyiba került, mint Paks 2 ára. A feltételek brutálisak voltak, és az athéni kormány adóssága még mindig hatalmas. Sokkal nagyobb tétje volt a program éles konfliktusainak, mint a menekültválság, mégis lelökte a címlapokról.
Az euróövezeti állandó mentőalap közölte: Görögország hivatalosan pontot tett a 3 éves segélyprogramra, sikeresen kilépett belőle, így 2010 eleje óta először állhat meg a saját lábán.
Az AFP görög fotósa elővette a 2015-ben készült képeit, és újra felkereste a helyszíneket Leszbosz-szigetén.
Szír bányákból származó foszfátot vesznek a görögök, az üzletben pedig olyan orosz cég is szerepel, ami rajta van az amerikai szankciós listán.
A régészek most a hullámsírjában vizsgálják a hajóroncsot, hogy eldöntsék, kiemeljék-e.
A kormány szerint gyújtogatások állhatnak az eddig 87 ember halált okozó tűzvész mögött.
83-an haltak meg, még most is küzdenek a lángokkal, a rendőrség pedig szándékosságra utaló nyomokat talált.
A könyvtára, a levelezése, minden.