Dániában és Svédországban is hatalmas adótartozást halmoztak fel, pedig ők „lélekvezérelt vállalkozóként” csak egy „szebb bolygót” szeretnének.
Guatemala mint „biztonságos harmadik ország” hajlandó fogadni az USA-ból olyanokat is, akik más országokból származnak, hogy az USA költségén visszajuttassák őket a hazájukba.
A brit segélyszervezet tagad, az ügyet vezető ügyészt és az ország főügyészét pedig korábban az USA és az EU is szankciókkal sújtotta a demokrácia elleni támadások miatt.
Szijjártó Péter diplomáciatörténelmet írt.
Évtizedek óta folytat macska-egér játékot a világ bűnüldöző szerveivel egy szélsőséges, zsidó gyökerű szekta néhány száz tagja. Gyerekeket rabolnak, házasságra és szexre kényszerítenek kiskorúakat. Úgy tűnik, inkább öngyilkosok lennének a világi törvények betartása helyett.
A 26 éves guatemalai férfi az American Airlines Miamiba tartó járatának futóművében bújt el.
A lakosok bántalmazták is az egészségügyi dolgozókat, akik azért érkeztek a faluba, hogy beoltsák őket koronavírus elleni vakcinával.
Guatemalai látogatásán az amerikai alelnök hangsúlyozta, azon fognak dolgozni, hogy az embereknek a szülőhazájukban teremtsenek lehetőségeket.
Bűnbandák és drogkereskedők rivalizálnak egymással.
Az Egyesült Államokba szerettek volna eljutni.
Két héttel az előző után.
A 235 kilométerperórás széllökésekkel érkező vihar Közép-Amerika több országában is súlyos pusztítást végzett.
Száz ember azt követően tűnt el, hogy 150 házat maga alá temetett egy földcsuszamlás.
Alejandro Giammattei államfő szerint a repülőnyi visszatoloncolt ember többsége fertőzött volt. Washington emiatt átmenetileg felfüggesztette a deportálásokat.
A cég szerint a legutóbbi betakarítási időszakban nem vásároltak kávét a most leleplezett gazdaságoktól.