gülenisták

Meghalt Fethullah Gülen, Erdogan egyik legnagyobb ellensége

Erdogan a nagy hatású török imámot tette felelőssé a 2016-os törökországi puccsért.

Bódog Bálint
külföld

Törökországban újabb 176 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus miatt

Eddig kb. 511 ezer embert, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat vettek őrizetbe, mondván: közük van a 2016-os puccskísérlethez, ami miatt most kb. 31 ezer ember ül börtönben.

Herczeg Márk
külföld

Erdogan győzelme után újabb 170 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmusra hivatkozva

Köztük van a légierő egy korábbi dandártábornoka és 30 egykori pilótája, illetve 71 további katona.

Herczeg Márk
bűnügy

Törökországban magántanárok ellen adtak ki elfogatóparancsot

A 79 ember olyan magániskolák alkalmazottja volt, amiket a tavalyi török puccskísérlet után gülenizmus vádjával zártak be.

Herczeg Márk
külföld

Egy török ellenzéki vezető szerint Erdoganék előre tudtak a puccskísérletről, így az „ellenőrzött” keretek között zajlott le

Erdogan hazugságnak nevezte Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki Köztársasági Néppárt elnökének szavait.

Herczeg Márk
külföld

Erdogan Mozambikban sem tűri a gülenistákat

A török elnök a világ végére is elmegy, ha ott gülenistát sejt.

Rényi Pál Dániel
külföld

Tényleg már, mi az anyám kínja történik Törökországban??!?

Kemalisták vertek át gülenistákat, hogy az iszlamistábbnál is iszlamistább kormánya lehessen az országnak? Önpuccs volt? Kinek állt ez érdekében? És miért volt ennyire béna? Az biztos, hogy ez a történet még nem ért véget.

Király András
külföld