Gulyás Gergellyel szemben a miniszter nem tett úgy, mintha Pócs nem Sorosra utalt volna a döglött disznó képével. Ez kisebb előrelépés egy közügyben Magyarországon 2017-ben.
A Fidesz frakcióvezetője azt is elmondta, 2010-ben ők maguk minden plakáthelyet piaci áron vettek Simicska Lajostól.
Az egész őcsényi eset pedig provokáció volt.
Grrrrr-kvóta, grrrr-brüsszel, grrrrr-migránsok, grrrrr-soros.
A NAV hajthatja be a pénzt.
Valahol felsír a Tilos Rádió bográcsa.
Gulyás Gergely kerek-perec kijelentette: a jövőben sem fogják engedni a konstrukció átvilágítását.
Ja, akkor csak úgy odaírták azokat a dolgokat a nemzeti konzultációra? Fidesz vs. MSZP 2 - Baló György visszavág.
Semjén szerint a szabadkőművesek szervezik a migrációt. Erről akartunk kérdezősködni a Parlamentben, de mire beértünk, már ott tartott a magyar kormány, hogy Soros György a Sátán.
Pelczné Gáll Ildikó máshol lett alelnök.
Inkább az ellenzéket tartja durvának.
A fideszes Németh Zsolttal, és Gulyás Gergellyel rendezett választási gyűlést a macedón jobbközép párt.
Gulyás Gergely bejelentette, hogy akár már holnap megszavazhatja az Országgyűlés, mert ehhez nem kell népszavazás.
Az Együtt és a Jobbik is törvényjavaslatot nyújt be a korrupció ellen, hogy a korrupcióellenes népszavazást megtorpedózni akaró Fidesz Gulyás Gergely ígéretéhez híven megszavazhassa azt.