gulyás gergely

Szánthó Miklós kielégíthetetlen étvágyról írt, miután húsvéthétfőn egy prémiumétteremben járt Gulyás Gergellyel

Az Alapjogokért Központ igazgatójában talán mély nyomott hagyott a NER egyik kedvenc éttermében tett látogatás, még ha üres kézzel is távozott onnan.

Herczeg Márk
gasztronómia

Egy kisebb konferenciát meg lehetett volna rendezni az étteremben, ahol Gulyás Gergely húsvét hétfőn múlatta az időt

Éttermek nem lehetnek nyitva, a miniszter azt mondta, az elviteles ételére várt. De vele vártak az Alapjogokért Központ vezetői is. Távozóban lefotózták a minisztert, akinek a kezében nem volt elviteles csomag.

Haszán Zoltán
Budapest

Csörgött a tányér és az evőeszköz a NER egyik kedvenc éttermében, ahol éppen ott volt Gulyás Gergely is, de a miniszter szerint ő csak az elviteles ételt várta

Az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, legfeljebb a megrendelt ételért lehet beugrani.

Haszán Zoltán
Budapest

Karácsony azt kérte, hogy tartsák fenn a kijárási korlátozást még egy hónapig

A döntés a kormány kezében van.

Botos Tamás
POLITIKA

Gulyás Gergely: A kormány intézkedései elegendők lesznek a gazdaság újraindításához

A miniszter azt mondta, a járvány elleni védekezési alapban most 663 milliárd, míg a gazdaságvédelmi alapban 1345 milliárd forint van.

Herczeg Márk
politika

A kormány a politikai pártoktól, az önkormányzatoktól, a multiktól és a bankoktól is pénzt szed be a védekezési alapba

A járvány miatt alapjaiban írják át a költségvetést.

Horváth Bence
politika

Gulyás benyújtotta a módosítót: nem kötik meg a polgármesterek kezét

De titkosítják a Mészáros-féle Budapest-Belgrád vasút projektet, betiltják a nemváltoztatást, és egy rakat ingatlant adnak az egyházaknak.

Botos Tamás
POLITIKA

A kormány visszavonja a polgármestereket gyámság alá helyező törvényjavaslatot

Semjén Zsolt javaslata alapján megyei, fővárosi védelmi bizottság felügyelte volna a polgármesterek döntéseit.

Horváth Bence
POLITIKA

Gulyás Gergely: Hétfőn éjfélkor hatályba léphet a koronavírus-törvény

Ha elfogadja a fideszes kétharmad, majd soron kívül aláírja a házelnök és a köztársasági elnök is.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Gulyás szerint a koronavírus elleni harcban Magyarország nagyon jól áll, a számok nem ezt mutatják

A miniszter által emlegetett európai összehasonlításban magyarországi halálozási rátája kifejezetten rossz.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Gulyás: Június-júliusra várható a járvány tetőzése, de ez nem egy számonkérhető ígéret

Márciusban 30-40 ezer álláshely szűnhet meg, világszínvonalú a magyar internet. Hatból három kérdésre kaptunk választ az első online kormányinfón.

Szurovecz Illés
Egészségügy

A cseh és a szlovák kormány már milliószámra veszi a maszkokat Kínából, nálunk még csak ígéret van rá

Prágába és Pozsonyba már megérkeztek a szállítmányok. Rajtunk eddig nem segített a legendás keleti nyitás.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Gulyás Gergely szerint a 65 éven aluliak nyugodtan megfertőzhetik egymást. Ne hallgassanak rá!

Gulyás miniszter úr a jelek szerint nem tud statisztikai adatokat értelmezni.

Király András
POLITIKA

Gulyás miniszter elismerte, hogy egyszer használatos védőfelszereléseket használnak fel újra az egészségügyben

Az orvosokat, ápolókat a koronavírustól védő eszközöket ki kellene dobni, de a hiány miatt inkább fertőtlenítik azokat.

Botos Tamás
Egészségügy

Gulyás Gergely szerint Spanyolországban nincs tízezer fertőzött, miközben már 17 ezer van

Akkor mondta ezt, amikor rákérdeztünk, miért nem kerülnek karanténba a Spanyolországból érkezők is.

Szurovecz Illés
Egészségügy