24 órán belül megszülethet a döntés.
Aztán 7,3 millió forintot kapott a ki nem vett szabadságaiért.
Ezekből azok kaphatnak, ahol koronavírusos beteget kezelnek. Az orvosi kamara szerint a sima sebészmaszk kevés.
Napi 25 ezer szájmaszkot készítenek a börtönök, most végre a gyógyszertárba szállítás is megtörténik.
Két külföldön élő magyar fertőzöttről tud a kormányzat.
Karácsonyék a Katona, az Örkény, a Radnóti és a Trafó esetében nem kérnének az állami támogatásból, és így a kormány beleszólásából sem. Gulyás Gergely szerint a kormány teljesen kiszáll a finanszírozásból, ha leváltják Bán Teodórát a Szabad Tér Színház éléről.
Megállítottak egy kínai embereket szállító buszt is, hogy megmérjék, lázasak-e az utasok.
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón a börtön-kártérítésekről is beszélt: azt mondta, kétezer új férőhely kéne a zsúfoltsági probléma megoldásához.
Új év, új főnök.
Az ATV szilveszterre hosszú interjút készített a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.
Kormányinfón üzent a miniszter a színésznek.
A miniszter szerint a kormánynak nincs több teendője az Állatkert bővítésével.
A szerdai kormányülésen sem vett részt.
A nagy Magyarország kovácsolta frigy.