gulyás gergely

Hiába lett volna mód a Mátrai Erőmű állami üzemeltetésére ingyen is, Gulyás szerint akkor is kellett volna fizetni érte

Mészáros azzal a fenyegetéssel alapozta meg a számára pazar üzletet a mátrai erőműről, hogy az üzem bezárásával fenyegetőzött. Az állam ilyenkor közbeléphet, de inkább fizetett a felcsúti milliárdosnak 17,4 milliárd forintot.

Haszán Zoltán
gazdaság

Gulyás végre elmondta a kormány álláspontját a Navalnij-ügyről

A miniszter szerint "nyilván ha a németek mondanak valamit, amögött bizonyítékok is állnak". Márpedig a németek azt mondják, hogy sok jel utal arra, hogy az orosz ellenzéki politikus megmérgezése mögött az orosz állam áll.

Haszán Zoltán
politika

Gulyás: A kormány vállalja a felelősséget az SZFE kuratóriumi tagjainak kinevezéséért

A miniszter szerint az SZFE soha ilyen szabad nem volt.

Czinkóczi Sándor
politika

Gulyás szerint mégsem jöhetnek a külföldi bérvadászok

A rendőrség máshogy értelmezi a szabályokat, mint a kamara.

Czinkóczi Sándor
határ

A kormány azt akarja, hogy kisebb legyen a nyereség a koronateszteken

Gulyás Gergely szerint 6-8 ezer forintnál olcsóbbak lesznek a tesztek, ha bevezetik a hatósági árat.

Czinkóczi Sándor
politika

Gulyás Gergely szerint se az SZFE, se a tesztelés, se a Szuperkupa ügyében nem a kormánynak kell döntenie

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Egyenes beszédben beszélt arról, hogy szakmai kérdéseket ne a politika döntsön el.

Fődi Kitti
POLITIKA

Gulyás Gergely szerint azért tüntetnek az SZFE hallgatói, mert megszűnt az állami felügyelet

A miniszter szerint elképzelhető, hogy a hallgatók által elfoglalt épület helyett máshol folytatódik majd az oktatás.

Fődi Kitti
oktatás

Szeptember elsejétől kötelező karantén vár a külföldről hazatérőkre

Gulyás Gergely szigorúbb járványügyi intézkedéseket jelentett be.

Botos Tamás
POLITIKA

Az Alapjogokért Központ rendezvénye miatt került karanténba Gulyás Gergely és három államtitkár

A Fidesz kommunikációs igazgatója a hétvégén véletlenül pont együtt bulizott a KESMA elnökével.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kovács Zoltán, Dömötör Csaba és Farkas Örs is házi karanténba került Hollik fertőzése miatt

Ugyanabban a buliban jártak, ahol Gulyás Gergely és Orbán Balázs.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Ugyanabban a kerti buliban járt Hollik, Gulyás Gergely és Orbán Balázs, a kormánytagok a Fidesz kommunikációs igazgatója miatt kerültek karanténba

A Balaton-felvidéken tartották a miniszterelnökségi kerti partit.

Szily László
Egészségügy

Hatósági karanténba került Gulyás Gergely és Orbán Balázs

Egy olyan magánrendezvényen voltak, melynek egyik résztvevője koronavírus-fertőzött volt.

Boros Juli
belföld

Gulyás szerint Szijjártó saját felelőssége, hogy kinek a jachtján ül

Semmiképpen sem kormányzati hatáskör.

Czinkóczi Sándor
politika

Gulyás Szijjártó jachtozásáról: Magánügy

A kormány nem nyomoz kormánytagok után - közölte arra a kérdésre, hogy nem összeférhetetlen-e az állammal üzletelő milliárdos hajóján nyaralni.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Gulyás: Szeptember elseje után külföldi nyaralást senki ne szervezzen, különösen ne a déli országokba

Jövő héten közlik a szigorítás részleteit.

Haszán Zoltán
POLITIKA