Decemberben szerződést bontott a Miniszterelnökség és az étterem.
A miniszter szerint az SZFE-n pedig csak egy személyi kérdés váltott ki tiltakozást.
A miniszter szerint a Pfizer oltóanyaga és a Szputnyik között "az orvostudomány jelenlegi állása szerint érdemi különbség nincs". Ez egyáltalán nem igaz.
Az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlant bérlő éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek május 31-ig nem kell bérleti díjat fizetniük.
Amikor lazítás lesz, akkor először a vendéglátóhelyeket fogjuk kinyitni - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.
Fenn kell tartani a törékeny egyensúlyt, miszerint a klinikák részei maradtak az egyetemeknek, de mégis, az egységes kórházi ellátásban vállalnak szerepet - mondta a miniszter.
Kapnának egy plasztikkártyát, akiket már beoltottak vagy kigyógyultak.
De a kormány még mindig sötétben tartja az embereket, alig közölnek érdemi információkat a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban. Beoltották a pápát, 5 hónapos lehet a gyógyulás utáni immunitás.
Kilenc kérdésünkből kettőt olvastak be a kormányinfón, az egyikre válaszoltak érdemben.
A kormány szerint túlvan az ország a csúcson.
86 százalékos hatékonyságúra tesztelték a kínai vakcinát, fotóriportert engedtek be magyar covid-osztályokra, nem lesznek nagy szilveszteri bulik.
Érthetetlen, miért nem közlik akkor naponta ezt az adatot. Amire nem akarnak válaszolni, azt úgysem olvassák fel az internetes kormányinfón.
Bírták az állampolgárok egyetértését.
Egcy biztos, szilveszterkor marad a szigor.
A miniszter ismét a tavaszi adatokkal hígította a mostani halálozást. Ha tényleg az aktuális helyzetet nézzük, kiderül, hogy nagyon rosszul állunk.