gulyás gergely

Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is

Hétfőtől két hétig a legtöbb üzletnek és szolgáltatásnak be kell zárnia.

Horváth Bence
járvány

Február vége van, de még mindig nem érkezett meg az oroszok által az első ütemben vállalt 600 ezer vackina

Pedig Gulyás Gergely még csütörtökön is abban bízott, hogy az oroszok teljesítik, amit a szerződésben vállaltak.

Haszán Zoltán
járvány

Csütörtöktől vizsgálja a magyar hatóság az orosz gyárat, ahonnan már megjött egy kamion vakcina

Eddig nem ez volt a sorrend. Gulyás Gergely elárulta, mikor, mennyi kínai vakcinát várunk. A szerződésekhez viszont nem jutottunk közelebb.

Szurovecz Illés
járvány

Gulyás: Legalább március 15-ig maradnak a korlátozások

A kormányinfón elhangzott, hogy ezen a héten és a jövő héten több embert olthatunk be, mint eddig összesen.

Herczeg Márk
POLITIKA

Gulyás szerint a harmadik hullám alakulásától és a nemzeti konzultáció eredményétől függ a nyitás

Szerinte a "kormány akkor tud jól dönteni, ha az emberek támogatása a kormány mögött áll."

Botos Tamás
POLITIKA

Múlt héten még úgy volt, az egészségügyi dolgozók 93 százaléka beoltatta magát, most már csak 80-at mondanak

Kérdeztük, mi okozza az ellentmondást, még nem válaszoltak.

Szurovecz Illés
járvány

Az állam bevezeti a védettséget igazoló okmányt

Az kaphatja meg, aki megkapta a második oltást, ebben az esetben érvényességi időt nem tartalmaz, csak az oltottság időpontját. Az is kaphat ilyen okmányt, aki felgyógyult a koronavírus-betegségből.

Herczeg Márk
politika

Orbán Viktor már nem a Gundel főztjét eszi

Decemberben szerződést bontott a Miniszterelnökség és az étterem.

Szurovecz Illés
étel

Gulyás szerint Varga Judit a jó erkölcs szerint járt el, amikor csok-ot igényeltek a balatoni házuk felújításához

A miniszter szerint az SZFE-n pedig csak egy személyi kérdés váltott ki tiltakozást.

Horváth Bence
politika

Gulyás Gergely bebizonyította, hogy miért lenne érdemes politikusok helyett mégis szakértőkre bízni azt, hogy beszéljenek a vakcinákról

A miniszter szerint a Pfizer oltóanyaga és a Szputnyik között "az orvostudomány jelenlegi állása szerint érdemi különbség nincs". Ez egyáltalán nem igaz.

Haszán Zoltán
járvány

Gulyás Gergely: Legalább két ütemben, március elejétől és április elejétől részleges nyitás jöhet

Az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlant bérlő éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek május 31-ig nem kell bérleti díjat fizetniük.

Herczeg Márk
POLITIKA

Maradnak a korlátozások március elsejéig

Amikor lazítás lesz, akkor először a vendéglátóhelyeket fogjuk kinyitni - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.

Szász Zsófi
koronavírus

Gulyás: Az orvosegyetemeknél maradnak a klinikai központok akkor is, ha az alapítványosodás mellett döntenek

Fenn kell tartani a törékeny egyensúlyt, miszerint a klinikák részei maradtak az egyetemeknek, de mégis, az egységes kórházi ellátásban vállalnak szerepet - mondta a miniszter.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Gulyás szerint 8 után is kimehetnek majd az utcára, akik már védettek a koronavírus ellen

Kapnának egy plasztikkártyát, akiket már beoltottak vagy kigyógyultak.

Czinkóczi Sándor
járvány

Szusszan a magyar egészségügy

De a kormány még mindig sötétben tartja az embereket, alig közölnek érdemi információkat a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban. Beoltották a pápát, 5 hónapos lehet a gyógyulás utáni immunitás.

Sarkadi Zsolt
járvány