Azt, mondta, ott áll fenn összefüggés, hogy a lehető leghamarabb kell vakcinához jutni, ezért Magyarország 6,5 millió oltóanyagra kötött le kapacitást az Oxfordban folyó kutatás kapcsán.
A miniszter vélekedésével szemben véletlenül sem a kormány, hanem a saját egyetemük mellett tüntettek.
A miniszter szerint a hallgatók azért foglalták az egyetemet, mert azt várják, hogy velük szemben valaki valahol valamilyen erőszakot alkalmazzon.
Lassan mindenkinek lesz a Békemenet csatársorából.
Módosította a kormány a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló rendeletét.
A koronavírus-fertőzött igazságügy miniszter járt Bayer Zsoltnál és a kormányzati média más szerkesztőségeiben, és kezet fogott a Kúria új elnökével. Gulyás Gergely délelőtt azt mondta, a kormány nem tervez további járványügyi szigorításokat, délután már arról írt a kormánymédia, hogy de.
Gulyás Gergely szerint nem lehet gond a meccsen, ha kihagynak a nézők három széket. Csakhogy minden széken ülnek majd szurkolók, akiknek nem kötelező a maszkviselés sem. 20 ezer ember lehet a stadionban.
A miniszter a tavaszi adatokat is figyelembe veszi, ez alapján sikeresnek látja a mostani védekezést. Megnyugtatta a lakosságot: a kormány késsel-villával eszik.
"Mi örülünk annak, hogy ha a színészeti képzésnek ez a sajátos, avantgárd ága mielőbb normális mederben zajlik."
Gór Csaba léphet a helyére.
2022-ben az államtitkár indulhat egyéni jelöltként a miniszter körzetében.
A miniszter halálozási adatokkal támasztotta alá a második hullám sikerét, de belevette a tavaszi számokat is. Ha tényleg a második hullámot nézzük, rossz a helyzet.
Már novembertől.
Eszerint a megállapított bértáblától eltérni csak felfelé lehet, legfeljebb 20 százalékkal.
"Aki tüntetni akar, tüntethet."