gyámhatóság

Egyre valószínűbb, hogy a kórházban hagyott kisbabák többségéről nem is a szüleik mondtak le

A TASZ azt valószínűsíti, hogy a gyámhatóság miatt nem tudják a szülők hazavinni a babákat.

Haász János
belföld

Hiába a bírósági döntés, a gyámhatóság elutasította a meleg férfi örökbefogadási kérelmét

A hatóság azokat a szexuális irányultságra vonatkozó érveket hozta fel, amelyekről a Fővárosi Törvényszék már kimondta, hogy jogellenesek.

Benics Márk
POLITIKA

Pert indított egy anya a gyámhatóság időhúzása miatt, kártérítést kapott

Tízezer forintot.

Haász János
belföld

Egy nappal a cikkünk megjelenése után megoldották a VII. kerületi társasház szemétben és mocsokban élő lakójának ügyét

Borzalmas szemetet, koszt és bűzt találtak. A lakót pszichiátriai gondozóba szállították.

Herczeg Márk
Budapest

A teljes magyar állam berosált egy teleszart lakás előtt

Évek óta egy segítségre szoruló, bűzben és szemétben élő nő lakik egy víz és áram nélküli, VII. kerületi lakásban. A szomszédok egyre idegesebbek, a képviselők és hatóságok továbbra is egymásra mutogatnak, amikor pedig két hete meg akarták oldani az ügyet, csak romlott a helyzet.

Herczeg Márk
Budapest

Szél Bernadett szerette volna megtudni, hány gyerek került állami gondozásba a kilakoltatások miatt, de egy belső levél szerint a hivatalok utasítást kaptak, hogy ne válaszoljanak neki

Ellenzéki képviselők azt próbálják elérni, hogy ne lehessen gyerekes családokat úgy kilakoltatni, hogy utána ne biztosítsanak nekik lakhatást.

erdelyip
POLITIKA

A bíróság nyolc évre súlyosbította a hajdúsági férfi büntetését, aki hagyta meghalni az anyját

A magatehetetlen asszony órákat töltött meztelenül a hideg földön, a gondozásával megbízott fia nem adott neki sem enni, sem inni.

Urfi Péter
bűnügy

Két gyereket elvett a gyámhatóság az amerikai pártól, akik azzal csináltak Youtube-os karriert, hogy a gyerekeikről forgattak átverős videókat

A legutolsó videójukon legkisebb gyerekük már hisztérikusan zokog.

Sarkadi Zsolt
külföld