gyanúsított

Rendőri intézkedés közben halt meg egy 59 éves bolgár férfi

Egy hotelszobában intézkedtek vele szemben, ott lett rosszul.

Windisch Judit
belföld

Június közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

A férfi letartóztatását még tavaly decemberben rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság.

Székely Sarolta
bűnügy

Már 59 embert gyanúsítanak az ártándi határrendészek korrupciós ügyében

Az elmúlt két hónapban 24 személyt gyanúsítottak meg összesen 1686 rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen és társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt.

Benics Márk
bűnügy

24 éves afgán menedékkérő a müncheni utcai gázolás gyanúsítottja

Egyelőre 28 sérültről tudni.

Bódog Bálint
külföld

Haragudott a MÁV-ra, ezért felgyújtotta a vonat üléseit

A 20 éves férfit rongálással gyanúsítják.

Benics Márk
bűnügy

Még nem hallgatták ki gyanúsítottként K. Endrét, amiért a vallomása megváltoztatására próbálta rávenni az egyik bicskei áldozatot

A Házon kívül tavaly márciusban mutatta be az erről készült felvételeket.

Fődi Kitti
bűnügy

Már hat gyanúsítottja van az utóbbi évek talán legnagyobb magyarországi kriptocsalási ügyének

Hárman közülük előzetesben is voltak, most nyomkövetőt kell viselniük.

Haász János
belföld

Több ponton ellentmondás van az ügyészség és az Integritás Hatóság meggyanúsított elnökének nyilatkozataiban

Biró a sajtótájékoztatón arról beszélt, az ügyészség folyamatban lévő ügyek iratait is lefoglalta, az ügyészség szerint viszont nem történt ilyen.

Windisch Judit
POLITIKA

Gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság elnökét és feleségét a nyomozó főügyészség

Az ügyészség szerint az elnök a feleségének is bérelt egy autót a hatóság pénzén. Biró és felesége sem tett vallomást, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

Windisch Judit
belföld

Antifa-ügy: egy olasz és egy német állampolgárral szemben is vádat emeltek

A főügyészség szerint kifejezetten azért érkeztek Magyarországra, hogy részt vegyenek a budapesti támadásokban.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

A rendőrség gyanúsítottként kezeli Rogán Antal államtitkárának testvérét a zalai gumilerakatok ügyében

Benkő Tamás János testvérének cége több ezer tonna gumihulladékot hagyott hátra.

Fődi Kitti
bűnügy

Nem tett vallomást Győrffy Balázs volt fideszes képviselő, aki ittasan megütött egy nőt

A volt politikust csütörtökön hallgatták ki gyanúsítottként.

Windisch Judit
bűnügy

Súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki Győrffy Balázst, aki augusztusban megvert egy nőt és két másik személyt

Az ügyészség közlése szerint a gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Fődi Kitti
bűnügy

100 éves volt náci táborőr állhat bíróság elé Németországban

Gregor Formaneket a Sachsenhausen-i koncentrációs táborban elkövetett 3322 gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják.

Jelinek Anna
külföld

Marad a javítóintézetben a bőnyi iskolai késelés gyanúsítottja

Többek között a bűnismétlés veszélye miatt.

Fődi Kitti
bűnügy