Budapest-Párizs-Puerto Rico-Miami-Budapest: a világjáró magyar író 88 éves volt.
Többek között neki köszönhetjük, az uniós egységes piacot és az euró bevezetését.
48 éves volt. Szöul központjában, egy parkban álló autóban találtak rá.
Tudtak róla, hogy a fiú tervez valamit - épp egy másik épületet evakuáltak, amikor meghallották a lövöldözést.
14-en haltak meg, 25-en megsebesültek.
86 éves volt.
Hosszú betegség után hétfőn meghalt Szentkirályi Balázs, a G7 alapítója, vezérigazgatója.
61 évesen, rövid betegség után halt meg.
A Pogues énekese és a Fairytale of New York című karácsonyi dal szerzője 65 éves volt.
Az amerikai történelem egyik legbefolyásosabb és legvitatottabb külpolitikai szereplője volt.
A napokban elhunyt DJ Palotai mellett talán egy kicsit a tovatűnt budapesti undergroundot is meggyászolták a néhai Corvintető előtt, vasárnap este tartott megemlékezésen.
Kevin Turen 44 éves volt, a halálának oka egyelőre ismeretlen.
Szűk körben búcsúztatták, csak rokonok és jóbarátosok lehettek ott, rajongók, újságírók, fotósok nem.
Az egykor FKGP-s, de a 2000-es évek eleje óta fideszes képviselő a parlament korelnöke volt, 87 évesen hunyt el.
Matthew Perryről más, a sorozatban kisebb szerepeket alakító színészek is megemlékeztek.