Hónapok óta ez volt a legsúlyosabb, polgári személyek elleni támadás Ukrajnában, és az ENSZ szerint ez volt a legnagyobb igazolt gyermekáldozattal járó egyedi incidens azóta, hogy Oroszország 2022 februárjában elindította az inváziót.
A miniszterelnök szerint a kínai közösségi média platform miatt lett erőszakos az elkövető.
Miután beismerő vallomást tett, szabadon távozhatott a rendőrségről, mert azt állapították meg, hogy elévült az a 24 évvel ezelőtti gyerekgyilkosság. Ezek szerint változhatott az ügy megítélése.
A 11 éves fiú eltűnése negyed századon át az egyik leghíresebb megoldatlan hazai bűnügy volt, amit most nyáron tudtak lezárni.
A dél-karolinai Susan Smith esete harminc éve megdöbbentette a világot. Kilenc napon át vezette félre a közvéleményt, míg végül bevallotta, hogy nem volt semmiféle gyerekrablás, ő ölte meg két kisfiát. Mostanra leülte a minimális büntetését, novemberben dől el, hogy feltételesen szabadlábra helyezik-e.
Puszta kézzel megfojtotta az erdőben, majd hazabuszozott.
Egy 32 éves gávavencsellői férfi a rendőröknek azt mondta, egy vita hevében megfojtotta és sorsára hagyta a gyereket.
A 29 éves férfi – aki évek óta terrorizálta a családját – 11,5 év börtönt kapott ezért.
A Párizs melletti Meaux-ban történt az eset karácsony este.
Neki kellett volna vigyáznia rá, de amikor sírni kezdett a gyerek, úgy megverte, hogy belehalt.
Kathleen Folbigget négy gyermekének meggyilkolásáért ítélték el húsz éve. A vád ködös naplórészleteken és azóta megcáfolt elméleteken alapult, a genetikai kutatások új eredményei mostanra kétségbe vontak mindent. 20 év után kegyelmet kapott az anya.
Élő foglyok és sebesültek felrobbantását és felgyújtását, gyerekek és felnőtt civilek megölését, saját társaik agyonverését ismerte be két, elítélt bűnözőből lett Wagner-zsoldos egy videós beszélgetéssorozatban.
A most 41 éves nő gyógyszerre ivott, volt, hogy az 5 éves fiát megverte, mert elrejtette előle az italt. A szüleit is bántalmazta.
Több mint háromezer iskola sérült meg az orosz támadások miatt.
Az ORFK szerint az akkor ismert adatok alapján volt indokolt erőszakkal betörni a oda. Most azt mondják, a két lány már akkor is halott lehetett.