gyerekprostitúció

Egy 15, 16 és egy 20 éves lány kényszerített prostitúcióra egy 12 éves gyereket

A 12 éves lányon kívül még két másik lányt kényszerítettek.

Mészáros Juli
bűnügy

William Barr: Komoly szabálytalanságok történtek a börtönben, ahol Epstein meghalt

„A nyomozás folytatódik mindenki ellen, aki Epstein cinkostársa volt. A vele együttműködők egyike sem nyugodhat, az áldozatok megérdemlik az igazságszolgáltatást, és meg is fogják kapni” – mondta az amerikai igazságügyi miniszter.

Herczeg Márk
bűnügy

Ahelyett, hogy megvédenék, büntetik a prostitúcióra kényszerített gyerekeket

Egy örkényi gyerekprostitúciós ügyben a bíró a szigorúbb ítéletét azzal indokolta, hogy arrafelé az utóbbi években megsokasodtak az ilyen bűncselekmények. A rendőrség addig nem lép, amíg nincs bizonyíték vagy a lányok nem mondják, hogy kényszerből állnak az utcán. Így a bűnügyi statisztikák teljesen eltérnek a mindennapi tapasztalattal.

444.hu
bűnügy

Elítélték a paralimpikont, aki fiatalkorú lányoknak fizetett a szexért, és le is videózta őket

A zalai sportoló ügyvédje azért kérte a felmentését, mert még a köztársasági elnök is kitüntette. Hiába.

Urfi Péter
bűnügy

Vádat emelnek egy 61 éves szlovén férfi ellen, aki fél éven át 6-8 ezerért szexelt két fiatalkorúval

Az aktusok Letenye környékén, a férfi autójában történtek.

Herczeg Márk
bűnügy

Dolgozzon csak az a gyerek!

Gyárak, szeméttelep, cselédség, textilüzem, labdavarrás, kakaóbabültetvény, gyapotföld, prostik és katonák. Itthon és máshol. Felvirradt a gyerekmunka-elleni világnap. Az álmaidat meg felejtsd el.

luxagi
gyereksors

105 gyerekprostituáltat mentett meg az FBI

Herczeg Márk
külföld