gyerekvállalás

Kettészakadt a magyar családpolitika: a tehetősebbekre öntik a pénzt, a szegényebbeket egyre inkább magukra hagyják

Európa egyik legbőkezűbb családtámogatása a magyar, de sok család egyre kevesebbet tapasztal ebből. Alapjaiban alakult át a támogatások rendszere az elmúlt években, amivel a cél még mindig a születő gyerekek számának növelése.

Horváth Bence
gazdaság

Egy japán nő bevitte a 7 hónapos gyerekét az önkormányzati ülésre, az elnök kivezettette a teremből

Ogata Juka ezzel demonstrálta, milyen nehéz a dolgozó nők helyzete a kevés bölcsődei és óvodai férőhely miatt.

Herczeg Márk
külföld

Soltész Miklós: „Végre kimondhatjuk sok-sok év után, hogy a gyermekvállalás nem bűn”

Vége tehát annak a kornak, amikor a szülők lesütött szemmel kellett, hogy járjanak, és amikor bilincsben vitték el az anyukákat.

Herczeg Márk
hablaty

A kormány majd megmondja, mitől családbarát egy fesztivál vagy egy étterem

Januártól a kormány kiterjeszti az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Magyar Idők főszerkesztője szerint az MSZP képviselője egy „balliberális lotyó” és „büdös banya”

Gajdics Ottó szerint nincs olyan, és soha nem is volt olyan, hogy valaki ne tudta volna eltartani a gyerekét.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Vajna Tímea húsz év múlva már gyerekeket akar

Addig is azt szeretné, ha az emberek nem csak Andy Vajna feleségeként tekintenének rá.

Király András
ÉLET

Emelkedni fog a CSOK-tól a születésszám

Ettől persze nem fog megállni a népességfogyás Magyarországon.

erdelyip
politika

Minden 10 fősnél nagyobb munkahelyen népesedési megbízottat kellene alkalmazni egy KDNP-s munkaanyag szerint

És 1 éves korig tiltani kellene a gyerekek bölcsődébe adását.

Sarkadi Zsolt
politika

Tik-tak, ketyeg az órád, apukám!

Ideje lenne a férfiak biológiai órájáról is beszélni, ha már a nőkét oly előszeretettel emlegeti boldog-boldogtalan, mert bizony nekik is van ilyen.

Feminfo
egészség

Megbüntetné az alkalmazottait egy kínai cég, ha nem akkor esnek teherbe, amikor engedélyt kértek és kaptak rá

Bukják a bónuszt, az előmenetelt, és még kapnak egy 46 ezres bírságot is.

Haszán Zoltán
külföld

Svédországban így támogatja az állam a családokat

Fotósorozat készült a kisbabákkal otthon maradó svéd apukákról. Ilyen a családpolitika ott, ahol az állam pluszpénzzel bátorítja, hogy mindkét szülő ugyanúgy foglalkozzon a gyerekekkel.

erdelyip
politika

A kormány célja, hogy a vágyott gyerekek megszülethessenek

Azonosítottak négy problémát, ezért írtak egy ötpontos akciótervet.

Király András
POLITIKA

És máris itt vannak a családtámogató akcióprogram pontjai

1. pont: nem változtatnak a családi adókedvezményen. Ami nem is kedvezmény. Ide most képzeljenek egy tetszőleges filozoraptort.

Király András
politika

Lázár gigahivatala és a veszteséges MKB államosítása volt ma a sztori az RTL-en

De szó volt még a gyerekszám alapján járó nyugdíj agyament ötletéről is.

Király András
POLITIKA

Három szerény javaslat a termékenységi trendek megfordítására

Hogy miért születik egyre kevesebb gyerek? Mert a gyerek nem jó biznisz. De ha felszámolunk három "vívmányt", még van remény!

Király András
politika