S. Rezső Mexikóban bujkált az elévülésig, majd visszatért Magyarországra, ahol háziorvosként kezdett praktizálni.
Az új chatbot segít kiszűrni az illegális kereséseket.
Gyermekpornográfia és szexuális kényszerítés miatt.
Rendőrségi ügy lett abból, hogy egy amerikai édesapa lefotózta az orvosnak a fia feldagadt nemiszervét, hogy távorvoslásban gyógyszert írhasson fel neki.
Élettársa 11 éves lányát is zaklatta.
A legidősebb sértett is csupán óvodáskorú gyermek volt.
A 36 éves férfit letartóztatták, az ügyészség pedig indítványozta börtönbüntetését.
A zenekar örökösei arra hivatkoztak, hogy a férfi három évtizeden keresztül profitált abból, hogy ő a „Nirvana baba”.
A bíróság végül nem látta indokoltnak letartóztatását, a férfi otthoni, bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Azt állítja, „élethosszig tartó károkat” okozott neki a kép, és a szülei sosem engedélyezték a használatát.
A férfit már 2017-ben is elítélték gyermekpornográfia miatt.
Hét és fél évet is kaphat.
Négy embert is elkaptak, akik a darkneten üzemeltettek egy nemzetközileg is ismert pedofil fórumot.
Ezeket aztán másoknak is elküldte.
A volt XVII. kerületi alpolgármester titkoban készített pornográf jellegű felvételeket nevelt lányáról.