gyermekvállalás

Hoppál Péter rámutatott: egyes európai politikusok azért rontanak rá a keresztény értékekre, mert „NINCS gyermekük”

Az egyik legkreatívabb magyarázat a Sargentini-jelentés után.

Urfi Péter
elmebaj

Nem igaz, hogy ha több pénzt költ a kormány a családokra, akkor a másik oldalon kijön a több gyerek

Teljesen rápörögött a kormány a gyermekvállalásra, de mi az, amivel tényleg el lehet érni, hogy több gyerek szülessen, és mi tévút? Sokan a szegénység kockázatát látják a gyereknevelésben, és nehéz úgy családdá válni, ha csak öt nap jut az együttlétre férfinak és nőnek.

Albert Ákos
társadalom

A nők nem szülnek eleget, hiába szeretnék a férfiak, a gyermektelenek pedig a játszótéren búslakodnak

A kereszténydemokraták felmérést készítettek a magyar párok gyermekvállalási kedvéről, aztán levonták a következtetéseket.

Boros Juli
belföld

Egyre több azonos nemű pár nevel gyereket Magyarországon

26 év felett minden ötödik LMBTQI ember szülő vagy társszülő.

Rényi Pál Dániel
társadalom

Rövidebb munkahetet szeretne a kisgyerekes szülőknek a német családügyi miniszter

És havi 300 euróval is támogatná őket. Cél, hogy mindkét szülő részt vehessen a gyereknevelésben és a munkavállalásban is.

Horváth Bence
külföld

A magyarokat tényleg boldogabbá teszi a gyerek, és az is kiderült, hogy miért

A családtámogatási rendszerünk miatt. Bezzeg az amerikaiak gyakorlatilag kétségbe esnek a gyerek megszületése után.

Bede Márton
társadalom

Novák Katalin menti a helyzetet: szerinte mindenkinek a saját döntése, hogy vállal-e gyermeket

Kövér László vasárnapi beszédével még a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sem ért egyet.

Botos Tamás
POLITIKA

Gyereket nyugdíjért?!

A Botos házaspár nyugdíjrendszerben a gyerekszámot érvényesíteni vágyó elképzelése kisebb-nagyobb módosításokkal újra fel-felbukkan, mint forradalmi megoldás és remek ötlet. Azonban a felvetés eddig is leginkább csak arra volt jó, hogy sokakban indulatok gerjedjenek.

Feminfo
nyugdíj

Na figyeljetek, ettől születhetne több gyerek!

A gyerekvállalás támogatására csiliárd forintot költenek közpénzből, azonban a legalapvetőbb segítséget nem adja meg az állam: a magyar törvények nem segítenek mindenkit, aki gyermeket szeretne.

Feminfo
népesedés

Pánikriadó! Nehogy elfelejtsetek szülni!

Hát nem veszi észre a sok félkegyelmű, felelőtlenül halogató önző magyar nő, hogy hiába segít nekik a kormány, kifutnak az időből, gyermektelenül dögölnek majd meg, és romlásba döntik az országot, mert felesleges hülyeségekkel töltötték az értékes termékeny éveiket?!

Feminfo
népesedés

Teleszüljük az országot?

Forradalmi időket élünk! Demográfiai forradalom hevületében ég az ország! Megkezdődött a középosztály gyermekvállalási forradalma, a Matolcsy György által beharangozott baby boom! Megjött a nők szülési kedve! Nem tudtad?

Feminfo
népesedés

Szabadság, szerelem...

Rabok legyünk, vagy szabadok… Ez már nem kérdés, legalábbis ami a reprodukciós jogokat illeti. Nemzeti ünnepünkön lép hatályba az új Polgári törvénykönyv, így holnaptól csak három vér szerinti gyerek, vagy negyvenéves kor után kérheti bárki is a művi meddővé tételét. Ja, és és a beavatkozás árát mindenképp ő fizeti.

Feminfo
fogamzásgátlás

Még a választások előtt jöhet egy újabb nemzeti konzultáció

Horváth Bence
POLITIKA

Könyörgöm, szexeljetek!

Mit csináljon egy szegény kormány, ha már végképp kifogyott az ötletekből, hogyan vegye rá a makacskodó párokat a gyerekcsinálásra? Nem vált be semmi, a pénz már nem elég? Kitalálnak inkább valami szokatlant, valami szexit. Cikinek tartod a magyar kormány erőfeszítéseit, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet? Mai posztunkból kiderül, hogy a Táncválasztó, Párválasztó világviszonylatban igenis megállja a helyét!

Feminfo
népesedés

Végre valami a gyerekvállalás terén is

Jó kezdeményezésnek tűnik a diákhitel kiválthatóságával foglalkozó, és a gyed melletti munkavállalás lehetőségéről szóló javaslat

Véleményvezér
Egyéb