gyilkosság

Ismét nyomozás indul Pasolini 51 év évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében

Új bizonyítékok kerültek elő.

Székely Sarolta
bűnügy

DNS-vizsgálat derítette ki, hogy egy utah-i lány 1974-es meggyilkolásáért is Ted Bundy a felelős

A nyomozásban azután sikerült áttörést elérni, hogy áprilisban egy DNS-vizsgálat megerősítette, Bundy 1974-ben megölt egy másik utah-i lányt.

Mészáros Juli
külföld

A bíróság szerint 190 gyermek meggyilkolásában bűnös a követőit halálra éheztető kenyai szektavezér

Paul Nthenge Mackenzie-re november 6-án szabják ki az ítéletet.

Molnár Kristóf
külföld

Három ember agyonlövésével gyanúsítanak egy volt ortodox papot Kárpátalján

Előbb egy ház udvarában, majd az utcán lövöldözött.

Fődi Kitti
külföld

Gyilkosság volt a II. kerületben

Egy idős nőt öltek meg, a 35 éves unokáját gyanúsítják.

Haász János
bűnügy

Megöltek egy önkormányzati képviselőt Taktakenézen

A 48 éves elkövetőt egy órán belül elfogták a rendőrök.

Székely Sarolta
bűnügy

Lindsay Clancy exférje megbocsátott a gyerekeit megölő nőnek, mert „örökké emésztette volna magát”, ha nem tesz így

Most először adott interjút a világszerte beszédtémává vált tragédia egyik fontos szereplője, a gyerekei meggyilkolásával vádolt Lindsay Clancy exférje, Patrick.

Mohos Máté
külföld

Még nem találták meg a rendőrök a két férfit, akik halálra vertek egy férfit hajnalban a budapesti belvárosban

Elfogatóparancsot adtak ki ellenük.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Nem kértek halálbüntetést a szüleit meggyilkoló Nick Reinerre

Rob Reiner fiának ügyében a Los Angeles-i ügyészség a család tagjaival egyeztetve hozta meg ezt a döntést.

Mészáros Juli
bűnügy

Érvénytelenítették a gyerekeit megölő Lindsay Clancy tárgyalását, mert a 12-ből csak 11 esküdt bólintott rá a felmentésére

Az amerikai rendszerben egyhangú döntésre van szükség emberölés tárgyalása esetén.

Mohos Máté
külföld

Kilenc éve várták, hogy elítéljék az egész Európát sokkoló újságíró-gyilkosság felbujtóját, de felmentették a vádlottat

Korrupciós ügyben nyomozott a máltai újságírónő, amikor felrobbantották az autójában. Az esküdtszék most felmentette az üzletembert, akit sokan a megrendelőnek gondoltak.

Kolozsi Ádám
külföld

Ártatlannak vallotta magát a Charlie Kirk meggyilkolásával vádolt férfi

A bíróság engedélyezte, hogy az ügyészek halálbüntetést kérjenek Tyler Robinsonra, ha elítélik a konzervatív aktivista tavalyi meggyilkolása miatt.

Benics Márk
külföld

Három embert ölt meg egy montenegrói lőtéren egy orosz férfi, majd öngyilkos lett

Egy napig tartó hajtóvadászat után találták meg a danilovgradi hármas gyilkosság 30 éves gyanúsítottját, aki elfogása közben öngyilkos lett.

Benics Márk
külföld

Bűnösnek mondták ki Tupac Shakur harminc évvel ezelőtti meggyilkolásának kitervelőjét

Az ügyészség szerint Duane „Keffe D” Davis, a South Side Compton Crips egykori vezetője volt az, aki megszervezte az 1996-os Las Vegas-i támadást.

Benics Márk
külföld

Járdára hajtott az autó Caenban: egy halott, heten élet-halál között

26 éves orosz volt a sofőr, 18 éves afgán a halálos áldozat.

Szily László
bűnügy