A pár azt hitte, hogy a négy centi vastag könyv, amit a férfi maga elé tart, megállítja a pisztolygolyót. Nem állította meg.
A Lengyel Népköztársaság 1970 és 1980 közötti miniszterelnökét 1992 nyarán a varsói villájában gyilkolták meg a feleségével együtt, feltehetőleg hosszabb kínzás után.
Ana Julia Quezadát több mint egy hete figyelte a rendőrség, a csomagtartóban találták meg a nyolcéves Gabriel Cruz holttestét.
Egyelőre nem tudni, miért végzett az épp az ő édesanyjának segítő fiatalokkal a férfi.
A rokonoknak majdnem egy hónappal később tűnt fel, hogy az idős, komorói férfi eltűnt.
Marianne Asher-Chapman lányát a férje ölte meg, összesen négy évet ült a gyilkosságért. A holtteste a mai napig nem került elő.
Tízezrek vonultak utcára Ján Kuciak meggyilkolása miatt Pozsonyban. Főnöke szerint az ügy miatt előrehozott választások lesznek, de ez nem biztos, hogy jót tesz majd a nyomozásnak.
A bíróság szerint szükséges a férfi elmegyógyintézeti megfigyelése is.
A meggyilkolt szlovák újságírót Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek búcsúztatta.
Ennél többet nem árul el az ügyészség.
Apja letagadta, anyja még a saját lakásukból is kizárta a 15 éves fiút. Olyan feszültségben élte az életet, hogy amikor egy hajléktalan beszólt neki, rögtön halálra verte, nem is számolta az ütéseket. Aztán még aznap éjjel egy másik embert is.
„Elképzelhetetlennek tartom, hogy a továbbiakban nyugodtan üljek a miniszteri székben” – mondta Marek Madaric.
Az anyja szerint a lány a megszállottja volt a sorozatgyilkosoknak.
Az írás az olasz maffia Szlovákiában működő sejtjeinek és a Smer politikusainak kapcsolatáról, és EU-s források szétlopásáról szól.