gyilkosság

Letartóztatták az újpesti autókereskedő 3 feltételezett gyilkosát

Ketten is visszatértek a tett helyszínére.

Herczeg Márk
bűnügy

Meggyilkolták a hetekkel ezelőtt eltűnt újpesti autókereskedőt

A rendőrség három embert gyanúsított meg, pénteken pedig a holttest is előkerült.

Horváth Bence
bűnügy

Eltűnt két autókereskedő, akik ismerhették egymást, a rendőrség szerint egyelőre nem függ össze a két eset

Antal Csaba egy barátját kérte meg, hogy vigye el az újpesti Erdősor utcába, ahol kiszállt, azóta nem látták. 5 napra rá Pintér Gyula a műhelyéből hazament, de azóta nem tudnak róla, az autója ott áll a ház előtt, a kutyáját pedig a szlovákiai Léván találták meg.

Herczeg Márk
bűnügy

Fiatalkorúakat gyanúsítanak a hajdúhadházi gyilkossággal

A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Király András
bűnügy

Újabb két halottat találtak Németországban a nyílpuskával agyonlőtt trió után, egyre titokzatosabb az év horrorsztorija

Már öt áldozat testét találták meg. A középkori szerepjáték lehet a ludas?

Szily László
bűnügy

Egy magyar nő holttestét találták meg egy londoni férfi mélyhűtőjében

A 34 éves Sz. H. volt több éve élt az Egyesült Királyságban.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A szülei gyilkolhatták meg az ötéves illinois-i kisfiút

Mert bepisilt. A. J. Freund holttestét egy erdőben, egy sekély sírhantban találták meg.

Király András
külföld

Emberölésért elítélték a fegyvertelen, pizsamás jógaoktatónőt agyonlövő amerikai rendőrt

Bejelentést tett, kijöttek, majd megölték a bejelentőt.

Szily László
bűnügy

Két női holttestet találtak egy londoni férfi mélyhűtőjében

Az áldozatok személyazonosságát még nem sikerült megállapítani.

Boros Juli
külföld

Ötéves kisfiú vezette el a rendőröket anyja és testvére holttestéhez Tenerifén

A nő és a tíz éves kisfiú holttesttét egy barlangban találták meg. Az apát gyanúsítják a gyilkossággal.

Boros Juli
külföld

Lelőtték Bosznia egyik legismertebb szerb üzletemberét

Slavisa Krunic korábban beszélt arról, hogy a boszniai Szerb Köztársaság kormányához közeli személyek többször is ki akarták vásárolni cégeiből.

Czinkóczi Sándor
külföld

Harminc év börtönt kapott a bolgár újságírónő gyilkosa

A 21 éves férfi tavaly ősszel támadta meg Viktorija Marinovát, majd Németországba menekült.

Czinkóczi Sándor
külföld

Gyalogosokat gázoltak Cegléden

Egy 19 éves lány meghalt.

Botos Tamás
baleset

Megtámadtak egy ebolásokkal foglalkozó központot Kongóban, egy ember meghalt

Egy, az ebolajárvány epicentrumaiban készült felmérés szerint a megkérdezett kongóiak 26 százaléka nem is hisz abban, hogy létezik az ebolavírus.

Herczeg Márk
külföld

Floridában letartóztattak két 14 éves kamaszlányt, akik kilenc társuk kivégzését tervezték el

Egy tanár kaparintotta meg a naplójukat, benne a gyilkosságok pontos terveivel.

Rényi Pál Dániel
külföld