gyilkosság

Egy 14 éves lányt is letartóztattak a szilveszteri dunavarsányi gyilkosság ügyében

Olyan súlyos bántalmazta társaival otthonában az 56 éves férfit, hogy az áldozat belehalt a sérüléseibe.

Botos Tamás
bűnügy

Meggyilkolta testvérét egy mórahalmi férfi, majd rágyújtotta a házat

De a gyilkosság nyomait így se tudta eltüntetni, letartóztatták.

Horváth Bence
bűnügy

Egy zalaegerszegi férfi elment a rendőrségre, hogy bejelentse: megölte élettársát

Igazat mondott.

Botos Tamás
bűnügy

Elfogták az oroszlányi gyilkosság gyanúsítottját

Az 55 éves férfi ölhette meg a szilveszterkor holtan talált nőt.

Boros Juli
bűnügy

K. Dániel beismerte, hogy ő ölte meg a kisgyerekeivel egyedül élő anyát Kőbányán

A rendőrség szerint machetével ölte meg a nőt, akivel szomszédok voltak. Azt egyelőre nem tudni, miért.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Elfogták a kőbányai emberölés feltételezett elkövetőjét

A 22 éves K. Dánielt 24 óra alatt elfogták.

Herczeg Márk
bűnügy

Megöltek egy nőt Oroszlányban

A rendőrségre reggel érkezett bejelentés arról, hogy egy oroszlányi lakásban egy női holttestet találtak.

Boros Juli
bűnügy

Ezt a 22 éves férfit keresik a Kőbányán agyonvert nő ügyében

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen, aki a gyanú szerint hétfőn, a X. kerületi Harmat utcában, egy társasházi lakásban bántalmazott egy nőt.

Boros Juli
bűnügy

5 embert ítéltek halálra Szaúd-Arábiában a Hasogdzsi-gyilkosság miatt

Sarkadi Zsolt
külföld

Néhány órával azelőtt, hogy gyerekei előtt megölte élettársa, a rendőrségtől kért segítséget a mélykúti nő

A feljelentést még nem érezte időszerűnek, ezért inkább hazament.

Botos Tamás
bűnügy

Megölte élettársát egy férfi Mélykúton

Majd megpróbálta magára gyújtani a házat.

Horváth Bence
bűnügy

Megerőszakolt és megölt egy 21 éves lányt, 40 év után fogta el a rendőrség

Denverben a DNS-technológia vezetett sikerre.

Szurovecz Illés
bűnügy

Az egykori szombathelyi kalapácsos támadó volt a két gyerekét és önmagát Győrben vasárnap megölő apa

Nemrég szabadult a börtönből, most voltak nála először a gyerekei.

Szily László
bűnügy

Megölte a gyerekeit egy férfi Győrben

Aztán öngyilkos lett.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Egy keresőkutya találta meg az elásott nő holttestét Albertirsán

Gyilkossággal gyanúsítanak egy férfit, őrizetbe is vették.

Szurovecz Illés
bűn