Az első fokú ítélet szerint leghamarabb büntetése kétharmadának letöltését követően bocsáthatják feltételesen szabadlábra.
A 13 éves Jayme Closs lesoványodva, koszosan, a lábára túl nagy cipőben bukkant fel otthonától tíz kilométernyire
A 24 éves művészre nyolc lövést adtak le, nem sikerült megmenteni az életét.
A 2006-ben megölt orosz újságíró, Anna Politkovszkaja utolsó könyve végre magyarul is megjelent. Az Orosz napló nemcsak azt mutatja be, hogyan betonozta be a hatalmát Putyin, de ijesztően pontosan mutatja meg azt is, hogy lehet letéríteni egy országot a demokrácia útjáról.
A rendőrség vizsgálja a kisgyőri családi házban történteket.
A pénz nagy részét prostituáltakra költötte, az egyikük holtteste az elfogott férfi csomagtartójából került elő.
38-at.
Miközben lefűrészelték Hasogdzsi végtagjait, az orvos azt tanácsolta a halálbrigád tagjainak, hogy hallgassanak zenét.
Jogerősen nyolc és fél év börtönbüntetést kapott a tíz helyett. A családban korábban is voltak már súlyos konfliktusok.
Saját otthonában ölték meg az idős házaspárt hét évvel ezelőtt. Mostanra lett gyanúsított, aki akkor még a polgármester mellett beszélt nyilvánosan.
1988-ban végül 20 évet kapott, 2008-ban szabadult.
Ezt állítja a török külügyminiszter egy interjúban.
A nők számára a legveszélyesebb hely a saját otthonuk: a világban tavaly meggyilkolt nők több mint felét közvetlen hozzátartozójuk ölte meg.
A pécsi férfi október 22-én szúrta le ismerősét. A rendőrséget november 24-én értesítették arról, hogy holtest van a pécsi lakásban.
Nem akarta, hogy hozzájuk költözzön a lánya.