Azt állítja, zöld szemű, piros fülű földönkívülinek képzelte az áldozatát. Három évet ült, most terápiára küldik, és kiengedik.
A gyanúsított beszélt is a szemtanúhoz, ő pedig simán végignézte, hogy autóba teszi a nőt.
T. Júliát elfogták.
A Spiegel szerint a támadó azzal indokolta tettét, hogy a volt elnök az 1960-as években felelős volt azért, hogy a vegyipari cég, alapanyagot szállított az Agent Orange gyomirtóhoz, amit az amerikai hadsereg fegyverként használt a vietnami háborúban, több millió ember halálát okozva.
Az ír méltó, nagy tanulságokkal teli lezárása lenne egy életműnek, még ha túl későn is állt össze az álomcsapat Robert De Niróval, Al Pacinóval, Joe Pescivel és Harvey Keitellel. De a rendező még csak 77 éves, és tovább akar mesélni.
A volt úszószövetségi elnök médiavállalkozót azzal vádolják, hogy ő ölette meg Fenyő Jánost.
Oleg Szokolov professzor mindent beismert.
A gyanúsított feladta magát.
Három agresszív tintahalhalász szép sorban megölt 16 másikat.
Az otthonában vertek agyon egy 85 éves nőt.
Illegális fakitermelők támadtak rá.
Korábban a hatóságok arra jutottak, hogy a fiatal lányokat futtató milliárdos öngyilkos lett a cellájában.
Portik védője az indítvány elutasítását és az eljárás felfüggesztését kérte, de a bíróság szerint a Gyárfás Tamás elleni büntetőeljárás kimenetele nem olyan előzetes kérdés, ami a perújítás felfüggesztését indokolná.
A súlyos személyiségzavara miatt beszámítási képességében közepes fokban korlátozott férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondták ki bűnösnek.
Testi sértésért ítélték el a férfit, aki egy réten szórta ki felesége maradványait. Korábban kétszer is felmentették, mert az emberölés vádját nem találták bizonyítottnak.