gyilkosság

Megöltek egy polgármestert Mexikóban

Yolanda Sanchezt tavaly egyszer már elrabolták a helyi drogkartell tagjai.

Czinkóczi Sándor
külföld

Megölték Vojin Mijatović bosnyák miniszter öccsét egy belgrádi parkban

Az elkövetőket még keresi a szerb rendőrség.

Molnár Kristóf
külföld

Megölte a szüleit, majd vadásztőrrel támadt a kiérkező rendőrökre egy férfi

A megtámadott rendőr hátra tudott lépni egyet, így a mellkasa helyett a hóna alá csúszott a kés.

Molnár Kristóf
bűnügy

Három turistát és egy helyit lőttek agyon Afganisztánban, a világ legabszurdabb turisztikai látnivalójának közelében

Elmentek megnézni a világ egykor legnagyobb Buddha-szobrának hűlt helyét.

Szily László
külföld

RTL: Álmában ölhette meg kislányát a kapuvári nő

Majd magával is végzett.

Botos Tamás
bűnügy

A 25 éves cseh férfi kézen fogva sétált és szexelt a későbbi áldozatával a Tiszai pályaudvaron, mielőtt elvágta a nő torkát

A gyanúsított beismerte a bűnösségét.

Herczeg Márk
bűnügy

Elfogták a miskolci emberölés gyanúsítottját

A rendőrég szerint a 25 éves férfi megalapozottan gyanúsítható a miskolci Tiszai-pályaudvar előtti Kandó Kálmán téren megtalált nő meggyilkolásával.

Jelinek Anna
belföld

Holtan találták meg a szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét

Múlt csütörtökön az utcán bukkantak rá egy nő holttestére. A megölésével gyanúsított 22 éves férfi eltűnt, holtteste péntek este került elő.

Haász János
belföld

Rabszolgaként dolgoztatták az Aszódon holtan talált nőt

A halálra vert nő holttestére két gyerek talált rá.

Botos Tamás
bűnügy

Titkos dokumentumok szerint szexuálisan zaklatták, majd megölték a 16 éves iráni tüntetőt, Nika Shakaramit

A BBC hozzáfért olyan titkos dokumentumokhoz, amelyből kiderült, hogy pontosan hogyan halt meg az a 16 éves lány, aki egy 2022-es tüntetésről tűnt el Iránban, majd napokkal később holtan találták. Nika Shakaramit szexuális zaklatták, halálra verték, az egészet pedig a Forradalmi Gárda magasrangú tisztviselője próbálta meg eltussolni.

Fődi Kitti
külföld

Az édesanyja holttestét felfedező kisfiúért is megfizettetne az ügyészség

Az élettársa megfojtásának vádjával állt kedden bíróság elé egy férfi, a zuglói gyilkosság ideje alatt a vád szerint az áldozat kisfia is jelen volt. Az ügyészség 11 évet ajánlott az előkészítő ülésen, de a vádlott, aki felmentésre megy, nem fogadta el.

Janecskó Kata
bűnügy

Lelőtték az iraki TikTok-sztárt, Om Fahadot

Miatta még egy kormányzati bizottságot is felállítottak korábban, amelynek az volt a feladata, hogy kiszűrje a „szerénységet és a közerkölcsöt” sértő tartalmakat a közösségi médiafelületeken.

Kaufmann Balázs
külföld

A tamási gyilkosság is azt mutatja, hogy a rendszer ráengedi az elkövetőket az áldozatokra

Mária hiába kért megelőző távoltartást volt férje ellen, aki erőszakossága miatt ült börtönben, a tamási bírósági elutasította kérését. A férfi szabadulása után megölte a nőt. Renner Erika egykori áldozat és a Patent Egyesület jogászai olyan rendőrségi és bírósági gyakorlatban lévő hibákra világítottak rá, amelyek lehetővé tették, hogy a férfi végezzen áldozatával.

Fődi Kitti
belföld

Agyonszúrta a barátját, 2 kislányát kilökte a kocsiból a belső sávban, aztán fának vezetett és meghalt a napfogyatkozástól rettegő asztrológus influenszer

Az eredmény 3 halott. Ha vár egy kicsit, látta volna, hogy Los Angelesben nem is volt teljes napfogyatkozás.

Szily László
bűnügy

Rituális gyilkosságokat elkövető sátánistákat ítéltek el Oroszországban

13 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztést kaptak.

Herczeg Márk
bűnügy