györgy istván

Orbán Viktor: Szervusz Pista! Most jöttem a vízügyi igazgatóságtól

Havasi Bertalan közölte, hogy a miniszterelnök dolgozik, nincs szabadságon.

Herczeg Márk
katasztrófa

„Ez az a koordinálás, amire három hete vártunk” –segítőközpontot nyitott a kormány a BOK-csarnokban

A menekülteket segítő civil szervezetek is a csarnokba költöztek a pályaudvarról, köztük a Migration Aid is, amit a kormány éveken át sorosozott. Most azt mondják: senkit sem akarnak megbélyegezni.

Szurovecz Illés
háború

A határokról a hátrányos helyzetű településekre irányítják az oltóbuszokat

Eddig húszezer határon túli kapott vakcinát.

Botos Tamás
járvány

A hét második felétől lehet regisztrálni a harmadik oltásra

Az orvos dönt arról, milyen vakcinát kapjon a jelentkező.

Czinkóczi Sándor
járvány

Hamarosan elfogy a Szputnyik V az oltópontokon

Az orosz fél már leszállította a szerződött mennyiséget. A Pfizer/BioNTech oltóanyagából minden, első körös oltásra felhasználható vakcinát elérhetővé tesznek.

Szász Zsófi
járvány

A kormány szerint 60 ezer fiatal regisztrált az oltásra

Kevesebben mint a korosztály harmada. A regisztrációs problémákról nem beszélt az államtitkár.

Botos Tamás
járvány

Hivatalosan is bejelentették, hogy AstraZeneca-vakcinára is lehet már időpontot foglalni

A Pfizerre még nem lehet becsekkolni. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a most érkezett szállítmányból a 16-18 éveseket oltják majd, illetve második körre megy el.

Haszán Zoltán
járvány

György István: A magyar lakosság már több mint húsz százaléka beoltott

Az államtitkár az operatív törzs keddi tájékoztatóján jelentette be, hogy már kétmillió ember megkapta az első oltást.

Mészáros Juli
járvány

György István: Nincs semmiféle káosz, jól szervezett az oltás

Persze ha Brüsszel több vakcinát küldene, minden jobb lenne.

Fődi Kitti
járvány

A nap, amikor totális csődöt mondott a kormány oltási programja

74 ezer embert kellett volna a legközelebbi kórház oltópontjára küldeni, de ez lehetetlennek bizonyult. A nyilvántartásból sem sikerült kinyerni, hogy kiket oltottak be eddig. Végül egy telefonszám ismertetése is meghaladta a kormány erejét.

Haszán Zoltán
járvány

Bocsánatkérő SMS-t kapnak, akiket rossz oltási helyre küldtek

Az AstraZenecánál küldtek ki téves értesítéséket. 74 ezer oltást kell elhalasztani.

Czinkóczi Sándor
képzavar

Húsvétig minden regisztráltat beoltanának az első adaggal

A háziorvosok tehermentesítésére a 60 évesnél fiatalabbakat most hétvégén kórházi oltópontokon oltják majd.

Király András
járvány

Jóval kevesebb embert oltottak be múlt héten, mint tervezték

800 ezer helyett 685 ezernél tartunk. Merkely Béla szerint csak minden második értesített páciens megy el az oltásra.

Szurovecz Illés
járvány

Hiába ismerték el, hogy késik az orosz vakcina, a magyar kormány továbbra is csak a nyugati gyártókat szidja

Moszkvával és Pekinggel szemben nincs emberkedés.

Urfi Péter
járvány

Több oltást adnának be a héten, mint eddig bármikor

Bevetik az első nagyobb orosz szállítmányt is. Gyurcsány Ferenc, tette még hozzá az oltási munkacsoport vezetője.

Szurovecz Illés
járvány