A főpolgármester a Pride podcastjában arról is beszélt, hogy ha a szexuális kisebbséghez tartozóktól elveszik a gyülekezési jogot, azzal precedenst teremtenek arra, hogy bárkitől elvegyék azt.
11 évvel később már betiltaná, és azt mondta, a Pride abban a formában, ahogy eddig volt, a jövőben nem lesz, szerinte ezt „a józan ész” indokolja
A hatalomnak jól azonosítható taktikái vannak a tiltakozók elrettentésére. Ezt mutatja Zorigt Burtejin esete is, aki 9 napot töltött a Gyorskocsi utcában, mivel nem akarta kifizetni a pénzbírságot, amit egy katatüntetés után szabtak ki rá – közlekedési szabálysértés miatt.
A státusztörvény megszavazásakor képletesen eltemették az oktatást. Most eljárást indítottak ellene.
Veszélyeztetné a közrendet.
Füstgyertyázás és gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
Csütörtökön tizenöt városban tüntetnek a státusztörvény bevezetése ellen. A rendőrség közleménnyel készül.
A Mi Hazánk Mozgalom 2018 óta próbálja ellehetetleníteni a Budapest Pride-ot azzal, hogy területeket foglalnak el a felvonulás elől. A szervezők hiába futottak versenyt az idővel, a Mi Hazánk Mozgalom tavaly után idén is gyorsabb volt.
A rendőrségnek biankó felhatalmazása van, hogy ne engedje oda vagy a Sándor-palotához a tüntetőket. Csakhogy így indokolatlanul korlátozható a gyülekezési jog, pont ahogy az szerda éjjel történt.
Tilos lesz otthontól egy kilométernél messzebb, és húsz főnél nagyobb tömegben demonstrálni.
A járvány idején tartott tüntetéseket ellehetetlenítették a rendőri bírságok. A rendőrségi határozatokból most az derül ki, hogy kifaroltak a kijárási korlátozások megsértése miatti indított eljárásokból, de azért így is találtak okot a büntetésekre.
Kerpel-Fronius Gábort augusztus 23-ra idézték be "gyülekezési joggal való visszaélés miatt" a II. kerületi rendőrkapitányságra.
Kisebb demonstráció verődött össze, többen nem voltak hajlandóak elhagyni a tér lezárt részét.
Újraírná a kormány a tüntetések szabályait.
Viszont az Európai Unióval most nem húz ujjat a miniszterelnök, aki a gyülekezési jog szűkítésére és párhuzamos bíróságok felállítására készül.