gyűlöletbeszéd

Bár aláírta a zenekar szigetes fellépése elleni petíciót, nem ért egyet a Kneecap kitiltásával Dés László

„Ez most egy kínos ügy” – mondta az esetről a zenész.

Kaufmann Balázs
MŰVÉSZET

A kormánylap szerint a kormány kitiltja Magyarországról a Szigetre meghívott Kneecapet

Antiszemita gyűlöletbeszéd miatt, miután a zenekar többször éltette a 2023. októberi izraeli Hamász-terrortámadást.

Haász János
kult

Petícióban követelik az SZTE hallgatói, hogy az egyetem vizsgálja ki az oktatójuk homofób bejegyzését

A hallgatók előbb nyílt levélben követelték az egyetem vezetésétől, hogy indítsanak vizsgálatot azzal az oktatóval kapcsolatban, aki kiposztolta, hogy a melegek halállal lakoljanak. Az egyetem viszont hallgat.

Fődi Kitti
oktatás

Magyar Péter szerint Lázár János elérte személyes mélypontját

Lázár Berettyóújfaluban arról beszélt, egyes szerkesztőségek fasiszta módon diktálják, amiben hisznek.

Windisch Judit
POLITIKA

Vizsgálatot követel a Mazsihisz az egri fideszes antiszemita posztja miatt

A felületes bocsánatkérésen túl személyi következményeket is várnak a „genetikailag prediszponált magyarellenes, rasszista tömeggyilkosságról” szóló uszítás után.

Kolozsi Ádám
belföld

Egy országban leállították a Facebookot, állítólag azért, hogy harcoljanak a gyűlöletbeszéd és dezinformáció ellen

De az egynaposnak szánt tesztet meghosszabbították, az ellenzék szerint a lépés Pápua Új-Guineát az autokrácia közelébe sodorja.

Haász János
külföld

Már több mint 500 pszichológus és pszichiáter írta alá az agresszív, poloskázós közbeszéd elleni petíciót

A petícióban azt írják, hogy „a dehumanizáció olyan pszichológiai mechanizmus, amely megnöveli az embertelen cselekedetek esélyét, és növeli a hajlandóságot arra, hogy az emberek elfogadják a verbális vagy fizikai agressziót”.

Mészáros Juli
belföld

Azt mondta Jézusnak, hogy vágja le a haját, három év börtönre ítélték Indonéziában a tiktokert

Istenkáromlásért és gyűlöletkeltés miatt.

Mészáros Juli
külföld

Kocsis Máté állami beavatkozást akar a kommentelők ellen

A Fidesz frakcióvezetője azokat is felelősségre vonná, akik nem törlik a gyűlöletkeltő hozzászólásokat.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Gábor, a betelefonáló, aki már a magyar jobboldalban sem találja meg azt a mindent elsöprő, elementáris gyűlöletet, amit a baloldal iránt érez

Az év filozófiai vitája zajlott le a Hír TV betelefonálós műsorában közvetlenül karácsony előtt: vajon gyűlölheti-e jó a rosszat, vagy csak a rossz gyűlölheti a jót? Mi az élővilág legnagyobb tévedése? Gábornak mindenre megvolt a válasza. Többnyire ugyanaz.

Czinkóczi Sándor
dráma

A ChatGPT elveszi a munkát a kenyai szellemíróktól, akik pénzért írnak meg esszéket amerikai egyetemisták helyett

Körbeért a mesterséges intelligencia az afrikai országban, ahol az OpenAI korábban óránként kevesebb mint 1,5 dollárt fizetett a munkásoknak, hogy tegyék kevésbé mérgezővé a chatbotot.

Herczeg Márk
munka

Novák Katalin fogadta a Háttér Társaságot, és megígérte, hogy ezután kikéri a véleményüket melegjogi kérdésekben

A szervezet többek közt azt kérte a köztársasági elnöktől, hogy ítélje el nyíltan a homofób támadásokat és ne írjon alá az LMBT+ emberek jogait korlátozó törvényeket.

Kiss Imola
lmbtq

„Árulónak” és „kibaszott kurvának” nevezték a kanadai miniszterelnök-helyettest Alberta államban

Justin Trudeau miniszterelnök szerint nem egyedi esetről van szó.

Bódog Bálint
külföld

Gyűlöletbeszéd miatt elítélték a francia szélsőjobb új csillagát

Eric Zemmour szerint a szólásszabadságba belefér gyilkosnak és erőszaktevőnek nevezni minden kiskorú bevándorlót, a bíróság szerint nem.

Csurgó Dénes
külföld

Sem a közösségi média, sem a magyar jogszabályok nem állítják meg a gyűlöletbeszédet

Vallási és civil szervezetek összefogásával készült egy tanulmánykötet, amely a gyűlöletbeszédet vizsgálja. A tanulmányok szerzői nemcsak arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyűlöletbeszéd mennyire nincs korlátozva az online térben, hanem arra is, hogy a magyar jogszabályi háttér is hiányos hozzá.

Fődi Kitti
belföld