Pedig nem szereti gyalulni.
A volt miniszterelnök abban is hasonlít a jelenlegire, hogy Nyugat-Európáról állít totális valótlanságokat. Most simán leírta, hogy az európai fővárosok között Budapesten a legmagasabb a lakások bérleti díja.
A Gyurcsány Ferenc lemondását váró DK-alapító az őt kizáratni akaró pártelnöknek írt fellebbezést, hogy az Országos Etikai Bizottság elé kerülhessen az ügye.
Leel-Őssy Gábor ellen jelenleg is etikai eljárás folyik, már kezdeményezték a kizárását.
„Annak a köztársaságnak az elárulója, ami nekünk az életünk.”
Balogh Győzőről, az NMHH-nál hivatalosan bejegyzett DK-közeli hírportál megbízott főszerkesztőjéről semmit sem lehet tudni. Mint kiderült, nem véletlenül.
Az ellenzéki közösségen belül már 80 százalék gondolja, hogy a DK elnöke inkább akadályozza a kormányváltást.
Ezért nem szabad utat nyitni számára a DK elnöke szerint.
Idejében szólok: Béla egy kínos pasas.
Gyurcsány Ferenc megtalálta a bűnbakot kudarcaira: a szabad sajtót. De hogy fest a DK-féle demokratikus média? Nyissuk ki a Nyugati Fényt!
Kedd van, szabad a Borízű. A kormány pacalpörkölt-esztétikai inkompetenciája, nemzetközi fasizmusverseny, empatikus paprikajancsi, Dolce&Gabbana száraztészta, veszélyes rendőrök, Csernyenkó és Biden, Visszaxit, nyugdíjasok hardcore-koncerten. Nemzeti stage-diving programot, most!
Támpontok ahhoz, miért nem Gyurcsány a felelős a négy kétharmadért, és miért nem kellene lemondania.
Taktikusan nem nevezi meg, pontosan kikre gondol, de mi megkérdeztük. És igen.
A kormány pacalpörkölt-esztétikai inkompetenciája, nemzetközi fasizmusverseny, empatikus paprikajancsi, Dolce&Gabbana száraztészta, veszélyes rendőrök, Csernyenkó és Biden, Visszaxit, nyugdíjasok hardcore-koncerten. Nemzeti stage-diving programot, most!
„Önöket nem érdekli a valóság” – közölte Kubatov Gábor klubja.