Ezért nem szerződtetik le. A frakcióvezető erről egy pár nappal ezelőtti, zárt rendezvényen beszélt.
A Nyugati Fény blognak képei is vannak a kaszinószultántól.
Egy rakás miniszter arra sem vette a fáradtságot, hogy ne szó szerint ugyanazt válaszolja, amikor azt kérdezték tőlük, jár-e be a minisztériumokba tanácsot adni Habony.
Az is kiderült, hogy nem a tanárok tiltakozását támogató iskolaigazgató lett lejárató kampány áldozata, hanem Zuschlag János.
Szép teljesítmény egy 8 hónapos laptól. A Magyar Narancs összesített.
600 ezerről indult a licit.
A Son of Saul success-je pedig fantastic volt a ceremony-n.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Századvég alelnöke. De nem ez a legnagyobb jellemhibája.
Folyamatosak a kirúgások, miközben a tanácsadó emberei kerülnek helyzetbe. A hírműsorban már lement az első propaganda anyag is.
Drága a fénymásolás és a papír.
A trollkodás Oscar-díját nyerte el Baán László, aki a haverjainak fillérekért kikölcsönzött festmények listájának összeállításáért egy vagyont kér az Átlátszótól.
Utánajártunk az utóbbi idők legjobb összeesküvés-elméletének, ami szerint Habony Árpád valójában egy Habsburg trónörökös.
Megkérdeztük Orbán Viktor sajtósát, Kaminski Fannyt, ő hogyan emlékezik arra, amikor Habony Árpáddal összeházasodott a Szépművészeti Múzeumban, amiért nem kellett fizetniük.
Kósa Lajos lefagyása után kedden a kormányszóvivő viselkedett furcsán, amikor szóba került Habony.