A civilek megunták, hogy otthon a hajukat tépjék a híreket hallgatva. Zászlóaljakba szerveződtek, és várják az orosz tankokat.
Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin, Putyin és Putyin.
A román elnök is szkeptikus, a lengyel külügyminiszter viszont szavak helyett tetteket sürget.
Nem nagy ötlet a Vörös téren a háború ellen szót emelni.
Beütött a háború, a forint mellett zuhant a rubel is.
Hogy, hogy nem, pont ott értek el komoly harci sikereket, ahol mostanában rendszeresen orosz katonai alakulatok tévednek el.
Legalábbis ezt állítja Kijev. A NATO volt főparancsnok-helyettese meg azt, hogy a NATO nehezen tudna szembeszállni egy orosz invázióval.
Donyeck megyében pedig egy templomot és egy kórházat is találat ért.
Esnek a német és amerikai hozamok.
A rendőrség ugyanazokat a cuccokat veti be amerikai állampolgárok ellen, amiket a hadsereg használt Afganisztánban. Pedig nincs is már annyi erőszakos bűncselekmény, mint a kilencvenes években.
Miközben az ukrán hadsereg Donyeck visszavételére koncentrált, a szeparatisták katlanba zárták a határt védő ukrán alakulatokat. A kitörés sikerült, de megnyílt az út az invázióra.
A Vörös Kereszt semmit sem tud arról, hogy mi lehet az autókban. Ukrajna megvonta az engedélyt, provokációnak tekintik, ha a konvoj átlépi a határt.
Az ukrán kormány engedélyt adott a civil szervezésben összeállt konvojnak a belépésre.