háború

Orbán Viktor háborúja

Arctalan ellenfelek (most épp az ónos eső) és arctalan hadsereg. Ezek a háborús történetek csak egyetlen hőst bírnak el, ő viszont mintha kerülné a valódi ellenfeleket.

Véleményvezér
mélyebb

Fegyverbe! Megtámadták a harmadik rezsicsökkentést

Botos Tamás
politika

Gyerekek és fegyverek

A világ számtalan pontján élnek együtt gyerekek és fegyverek: van, ahol csak játszanak velük, de van, ahol rendeltetésszerűen használják ezeket. Olyan képeket válogattunk össze, amelyek ezt a zavarba ejtő együtt létezést örökítik meg.

Botos Tamás
háború

A hadsereget is bevethetik Olaszországban a maffia ellen

Király András
külföld

Idén ezért gyilkol az ember

2014-ben is a vallás lesz a legjobb indok egymás lemészárlására. Szíria miatt Libanon és Irak kerülhet bajba, Afganisztán miatt egész Közép-Ázsia. Afrika pedig Malitól Szudánig lángba borulhat. Top 10.

Király András
külföld

Gyermekrajzok nyomán játékokkal elevenednek meg a háború borzalmai

Brian McCarty háborúban felnövő gyerekek rajzait eleveníti meg az eredeti helyszíneken, játékok segítségével. Képei megrázó műalkotások és terápiás eszközök egyszerre.

Horváth Bence
háború

2013 volt az emberiség eddigi legjobb éve

Tovább élünk, gazdagabbak vagyunk, és kevésbé gyilkoljuk egymást, mint eddig bármikor. 5 ok, amiért 2013 volt az eddigi legjobb évünk.

Kerner Zsolt
történelem

A fegyver, ami minden balhéban benne volt, benne van és benne is lesz

Kést, villát, ollót nem, AK-47-est viszont simán adtak a gyerekek kezébe is. Kalasnyikovok a világ körül: 1977-2013.

Tbg
külföld

Akár két hét múlva kitörhetne a harmadik világháború

A világ legjelentősebb hetilapja szerint pont ugyanolyan a hangulat most, mint az első világháború előtt volt. Kína az új Németország, az USA az új Nagy-Britannia és Japán alakítja Franciaországot. Az oroszok pedig most is az oroszok.

Kerner Zsolt
háború

Alig várja, hogy visszatérhessen a hadseregbe az Afganisztánban mindkét lábát elveszítő férfi

Matt Krumwiede mellett robbant fel egy robbanószer. 40 műtét, sok hónap lábadozás. De visszatérne.

444.hu
külföld

Aszad találkozott az ENSZ képviselőjével

Botos Tamás
külföld

Elpusztítják Szíria vegyifegyvereit

Kerner Zsolt
külföld

Visszatérnek az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei Szíriába

Botos Tamás
háború

Obama nagyon szeretne katonákat küldeni Szíriába

Kerner Zsolt
külföld

Úgy néz ki, a héten még nem lesz háború

plankog
külföld