Most Azerbajdzsán próbált területeket elfoglalni, de állítólag lelőtték az egyik helikopterüket.
A több ezer éves romváros a világ egyik legfontosabb régészeti emléke volt. Aztán a terroristák szétverték és felrobbantották.
A Stratfor alapítója szerint Japán, Törökország és Lengyelország erősödése hozhat háborút a következő évtizedekben. Olaszország pedig tönkreteszi Németországot.
Az orosz miniszterelnök azt mondta, bármiféle szárazföldi beavatkozás Szíriában „súlyos, hosszú háborúhoz” vezetne.
Észak-Korea vasárnap kilőtt egy rakétát. Azt mondják, műholdat vittek fel, de valójában ballisztikus rakétát tesztelhettek. Ezzel már a legrosszabb esetben akár az USA keleti partját is elérhetik, ráadásul további atombomba-tesztek jöhetnek.
Oroszország kitartóan tagadja ezt, de most kénytelen volt megerősíteni, hogy egy orosz tiszt is életét vesztette egy szárazföldi csatában.
Kristian Jensen egy olyan adatbázisból dolgozott, amiben csak azokat az áldozatokat tüntetik fel, akiket nevük, koruk és nemük alapján is azonosítani tudtak. És még ez is 92 ezer ember.
Homsz Szíria harmadik legnagyobb városa volt több tíz ezer lakossal. Most a kormány ellenőrzi azt, ami maradt belőle, de az nem sok.
Kenyai a tömegsír. Csapatosan, fegyverekkel, brutálisan gyilkoltak le egy hordányi nőt és férfit.
Ez azért nagyon érdekes, mert az uralkodó elméletek szerint az emberek csak a letelepedés után kezdtek háborúzni. A kenyai csatában viszont vadászó-gyűjtögetők ölték egymást.
Megrázó videót közölt Madayáról az Al Jazeera. A helyiek egy molinón a pápa és az ENSZ segítségét kérik.
Egyfajta hadgyakorlatként szándékos, idegesítő hibákat raktak az androidos alkalmazásukba, és figyelték mit csinálnak a felhasználók.
Darázsfészekbe nyúlt Mihovics Mihály, amikor elment a keleti frontra, ahol kitökölt, szépen bevilágított divatfotókat csinált az ukrán önkéntesekről. A művész bevallottan hőst faragna a milicistákból, állítólag a saját pénzén.
A műanyag ablakos Humveek és a leselejtezett golyóálló mellények az ukrán katonák harci kedvének sem tettek jót.