Az Ukraine Support Tracker szerint kiegyenlítődni látszanak az erőviszonyok az ukrán fronton.
A hadsereg egy része még csak nem is gondolhat arra, hogy támadást indítson, mert nem rendelkezik megfelelő fegyverekkel, mondta az ukrán elnök.
Dmitro Kuleba szerint Orbán nem Putyin szövetségese, de a politikája nagyon hasonít a Kremléhez.
Hazaárulással vádolják meg és életfogytiglant kaphat.
A magyar miniszterelnök a Bildnek adott interjújában mondta mindezeket, ahogy azt is, hogy „nem látja nagy jelentőségét” annak, hogy napokkal ezelőtt Prigozsin nekiment volna Moszkvának.
„A kopasz szemét saját kezűleg pusztította el a Wagnert, és mindenkivel kicseszett, akivel csak tudott.”
Putyin valamikor úgyis meg fog halni, a rendszere után mindenképpen káosz jön, a háború lehetőséget adott, hogy felkészüljünk erre. Erről Timothy Snyder amerikai történész beszélt, aki Ivan Krasztev bolgár politológussal elemezte az eseményeket a Prigozsin-féle lázadás hétvégéje után egy bécsi rendezvényen.
Dmitro Kuleba szerint Orbán Viktornak meg kellett mutatnia a magyarországi és határon túli magyaroknak, hogy ő az egyedüli védelmezőjük.
A nemi erőszak még a Wagnernél is kizáró ok, de a hadseregnél ez rendben van.
Az oroszok már a Kaszpi-tengeren keresztül importálják azokat, és beindítják a hazai termelést is.
Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője vasárnap egy dühös nyilatkozatban reagált, miszerint bojkottálni fogják a szerződéseket.
Olekszij Reznyikov azt mondta, erre nagyon jó kilátásaik vannak.
Azt viszont jól látni a képen, hogy a frissen összeült „védelmi tanács” több példányban kinyomtatott térképek felett konzultált Ukrajna helyzetéről.
„Karácsonyból, ebből az elszabadult hajóágyúból tényleg ki lehet nézni bármit. Ez egy állat. Egy új Napóleon. Új Hitler!” Részletek Uj Péter hírleveléből.
Az orosz-ukrán háború és az etiópiai polgárháború miatt jelentősen emelkedett az áldozatok száma.