A magyar köztársasági elnök szolidaritási látogatást tesz.
A rafahi átkelőt betegek és külföldiek evakuálására nyitották meg szerdán, de az első napon nagyrészt kettős állampolgárok keltek át rajta.
Az ENSZ-ben még nem, a türk tanácsban viszont már Magyarország is elfogadta a fegyverszünetet követelő határozatot.
A lépést azzal magyarázták, hogy Oroszország ezzel azonos szintre kerül az Egyesült Államokkal, ami aláírta, de soha nem ratifikálta a szerződést.
A Fehér Ház figyelemmel kíséri a Wagner és a Hezbollah közötti beszélgetéseket.
Folytatódott az izraeli hadsereg szárazföldi offenzívája, közben ismét menekülttáborokat értek légicsapások.
A sérültek száma a közölt adatok alapján 32 ezer felett jár.
Közben tankok vonulnak a Gázai övezet északi részébe. Összefoglaló a vasárnap eseményeiről.
Az Izrael-ellenes akciók szombaton kezdődtek az Orosz Föderációhoz tartozó Dagesztánban, majd vasárnap estére végképp eldurvultak.
Az izraeli McDonald's ingyenes étkezést biztosított a katonáknak, mire a Közel-Kelet más részein működő üzemeltetők gyorsan elhatárolódtak. Libanonban egy helyi étterem felajánlotta, foglalkoztatja azokat a „Meki-disszidenseket”, akik nem érzik biztonságban magukat a munkahelyükön.
Eddig nem látott intenzitású bombázások zajlanak az övezet északi részén.
„A harc következő szakaszainak előkészítéseként”. De már vissza is mentek Izraelbe.
Természetesen a Hamász és Izrael közötti háborúról beszélt, nem Ukrajnáról.
A miniszterelnök azt mondta, idővel neki is számot kell adnia mindazért, ami október 7-én történt.
Az UNICEF azonnali tűzszünetre hívja fel a feleket.