háború

Egy skót nő öt éve háborúzik az apjával, akit minden karácsonykor orvul kelbimbóval akar megetetni

Judy Louie Brown újabb diadalt aratott.

Herczeg Márk
karácsony

Trump: Bibi sosem akart békét

A volt amerikai elnök egy interjúban azt mondta: „Azt hittem, hogy a palesztinok reménytelenek, és az izraeliek mindent megtesznek a béke és a megállapodás érdekében. Rájöttem, hogy ez nem igaz.”

Herczeg Márk
külföld

Az ukrán külügyminiszter azt mondta, fegyvervásárlásról tárgyalnak uniós országokkal

Nem árulta el, melyekkel.

Szurovecz Illés
külföld

Etiópia Nobel-békedíjas miniszterelnöke a fronton irányítja a hadműveleteket

A kormány minden, katonai szolgálatra alkalmas állampolgárt felszólított, hogy vegyen részt a tigréi felkelők elleni harcokban.

Herczeg Márk
háború

Háborús bűnökért állnak bíróság elé egy svéd olajvállalat vezetői

A nürnbergi per óta nem fordult elő, hogy emberiesség elleni bűncselekmény miatt egy cég ellen emeljenek vádat. A Lundin Energynek az ezredforduló dél-szudáni rémtettei miatt kell most felelnie. A vádiraton húsz évig dolgozó holland jogvédőt, Egbert Wesselinket kérdeztük a különleges perről.

Magyari Péter
külföld

Hasbulla és Abdu Rozik összecsapott a nézőtéren a UFC 267-es gáláján

Az igazi harc ezúttal a ringen kívül folyt.

Herczeg Márk
háború

Meghátrálásra kényszerítették a tálibokat a Pandzssír védői, állítják a Pandzssír védői

A tálibok azt közölték, hogy több helyen is sikeresen foglaltak el állásokat az utolsó, még nem a kezükre került afgán tartományban, de az ottani ellenállók szerint ez fake news.

Csurgó Dénes
külföld

Biden: befejeződött az amerikai történelem leghosszabb háborúja

Az amerikai elnök nem ért egyet azokkal, akik bírálták az amerikai csapatok kivonulását és az evakuálást.

Fődi Kitti
külföld

Az USA katonai csapást hajtott végre Kabulban

Az Iszlám Állam feltételezett harcosait támadták meg drónnal.

Herczeg Márk
háború

Ígérhetnek bármit a tálibok, az átélt borzalmak miatt az afgán nők sosem fognak bízni bennük

Az új tálib vezetés nagy erőkkel próbálja azt sugallni a világnak, hogy már felvilágosultabban állnak a nőkhöz, az elfoglalt területekről érkező beszámolók viszont ugyanolyan szigorú tilalmakról szólnak, mint a '90-es években. Az afgán lányok és nők pedig eközben teljes joggal érzik úgy, hogy a világ számára hirtelen már nem is olyan fontos az ő egyenlőségük.

Kiss Imola
külföld

Az üzbég légvédelem lelőtt egy afgán harci repülőgépet

Egyelőre nem világos, hogy az afgán légierő pilótái a tálibok elől menekültek-e. Korábban az afgán fegyveres erők több mint száz tagját vitte egy gép Tádzsikisztánba.

Herczeg Márk
háború

Az ENSZ afganisztáni különmegbízottja szerint a háború „véresebb, pusztítóbb szakaszába” lépett

Több mint ezer civil halt meg az elmúlt hónapban az afgán kormány ellen harcoló tálibok offenzívája miatt.

Herczeg Márk
háború

Biden bejelentette, hogy augusztus 31-ig teljesen kivonulnak az amerikai csapatok Afganisztánból

Minél gyorsabban, annál biztosabb, hogy közben nem veszítenek embert.

Kiss Imola
külföld

Az orosz hadügy szerint figyelmeztető lövéseket adtak le egy brit rombolóra a Fekete-tengeren, a britek mindent tagadnak

A HMS Defender a vizeikre tévedt az orosz védelmi minisztérium szerint, a brit hadügy szerint viszont teljesen máshogy zajlott a történet.

Csurgó Dénes, Kaufmann Balázs
külföld

Kevesebb volt a konfliktus a járvány alatt, de békétlenebb lett a világ

Sok országban nőnek a katonai kiadások egy friss elemzés szerint.

Horváth Bence
külföld