háború

Orosz rövidfilmekre árulnak jegyet az orosz mozikban, hogy aztán a betiltott Barbie-t vetítsék le előzetesként

Pedig nem felel meg Oroszország „szellemi és erkölcsi értékeinek”.

Diószegi-Horváth Nóra
KULTÚRA

Ötvenezer örmény már elmenekült Karabahból, az azeriek őrizetbe vették a „köztársaság” korábbi államminiszterét

Az űrből is látszik a menekülők konvoja. Az azeriek olyan ajánlatot tettek a karabahi örményeknek, amit nem fogadhatnak el.

Gazda Albert
külföld

Novák Katalin a gyermekvállalást reklámozta az amerikai fiataloknak

Az államfő a utahi egyetemen adott elő, ahol a hallgatók Ukrajnával kapcsolatban is kérdezték.

Fődi Kitti
külföld

Gabonaraktárakat támadtak az oroszok Odesszában

Egy nő megsebesült, a kikötői infrastruktúra megrongálódott.

Benics Márk
külföld

Emberi jogi szakemberek szerint az oroszok szándékosan okoztak éhínséget Ukrajnában

Jogászok most összegyűjtik a háborús bűncselekményre utaló bizonyítékokat, majd azokat benyújtják a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), azt remélve, hogy az elindítja a Vlagyimir Putyin elleni büntetőeljárást.

Benics Márk
külföld

Lavrov: A nyugati hatalmak az ukránokat felhasználva közvetlen háborút folytatnak Oroszország ellen

Szerinte a Nyugat egy hazugságbirodalom, ami képtelen tárgyalni a világ többi részével.

Benics Márk
külföld

Az orosz haditengerészet parancsnokai is meghaltak a pénteki szevasztopoli bombázásban az ukránok szerint

Oroszország fekete-tengeri flottájának szavasztopoli főhadiszállását állításuk szerint direkt akkor támadták, amikor a flotta vezetői az épületben tartózkodtak.

Benics Márk
külföld

Zelenszkij megérkezett Kanadába, hogy további támogatást szerezzen

Washingtonból repült át, ahol Joe Biden amerikai elnökkel találkozott.

Mészáros Juli
háború

A tél előtt az oroszok megint az ukrán energiarendszert támadják

Tavaly télen emberek milliói maradtak áram és víz nélkül, egyes területeken áramkvóta-rendszert kellett bevezetni.

Benics Márk
külföld

Hegyi-Karabah megadta magát

Azerbajdzsán villámháborúban fegyverletételre bírta a szakadár állam erőit.

Kaufmann Balázs
külföld

27-en meghaltak a hegyi-karabahi összecsapásokban, köztük civilek is

Úgy tűnik, Azerbajdzsán dűlőre vinné a hegyi-karabahi helyzetet.

Kaufmann Balázs
külföld

Az ukránok visszafoglaltak Bahmut mellett egy kulcsfontosságú falut

Ukrán vezetők szerint „hatalmas károkat” okoztak az oroszoknak a harcokban.

Mészáros Juli
háború

Megerősítették, hogy a herszoni polgármester több mint egy éve orosz fogságban van

Ihor Kolihajevet sokáig eltűntként tartották számon.

Mészáros Juli
háború

Előrenyomultak az ukránok Bahmutnál

Elfoglaltak egy Bahmut melletti falut.

Fődi Kitti
háború

Oleg Nikolenko a 444-nek: „A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével a történelem rossz oldalát választotta”

A „magyar származású ukránok” ukránul tanulhatnak, ettől sikeresek lesznek, tehát jó a nyelvtörvény. Az ukránoknak vannak kérdéseik Orbán Viktor kormánya felé arról, hogy miért viselkedik így, az elmúlt hónapokban volt, amit egyenesen hátba szúrásként éltek meg. Kijevi nagyinterjú az ukrán külügy szóvivőjével.

Kaufmann Balázs
interjú