António Guterres szavai a szervezeten belül is felháborodást váltottak ki.
Daniel Hagari katonai szóvivő szerint elkészültek a haditervek azoknak a céloknak a megvalósítására, amiket a politikusok meghatároztak.
A magyar külügyminiszter az 56-os forradalom évfordulóján is felszólalt az orosz katonai agressziót nyögő Ukrajna támogatása ellen.
Összegyűjtöttük a konfliktus második hetének legerősebb képeit. Természetesen megrázó fotókról van szó.
„Oroszország Izrael ellenségeit támogatja. Nácikat támogat, akik népirtást akarnak elkövetni ellenünk, és Oroszország meg fogja fizetni ennek az árát.”
Petr Pavel két nappal azután beszélt erről, hogy Orbán Viktor Putyinnal találkozott Pekingben.
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy a civileknek segítségre van szüksége, és arra kérte az izraeli vezetést, hogy segítsen, hogy segélyszállítmányok Gázába juthassanak.
Az orosz elnök szerint „ez nem fenyegetés”.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint Biden látogatása arról is szól, hogy Izraelt megfontoltabb válaszreakciókra ösztönözzék.
A katonai művelet és a nyugati szankciók sajnos sokat ártanak a kiváló magyar–orosz kapcsolatoknak.
Az IDF és a Hezbollah közt tűzharc alakult ki a libanoni határnál. Közben Joe Biden Izraelbe utazik, a Hamász pedig közzétett egy videót egy túszról. Ez a percről percre tudósításunk a válság 11. napján.
Ebből legalább tizenhét zsidó iskolák diákjai és tanárai ellen irányult.
A döntés ellen több mint 600 író tiltakozik nyílt levélben, szerintük a Frankfurti Könyvvásár feladata, hogy a nehéz időkben is támogassa palesztin és izraeli írókat.
A biztonsági körülmények miatt többször is tartózkodási helyet kellett változtatniuk az elmúlt napokban
Tankoktól a hullazsákokon át a messze földre kiterjedő feszültségig.