Balásy Gyula cégei taroltak, de óriási kormányzati támogatást kapott a Fidesszel mindenben egyetértő Batthyány Lajos Alapítvány is.
A háborús pszichózison nincsen fék.
A KDNP EP-képviselője szerint „ha nem állítjuk meg őket, akkor újból a háború, a háborúság fogja meghatározni az életünket”.
A lap azt írja, a BKV hirdetési felületeit a cég leányvállalata, a Peron Reklám Kft. kezeli és értékesíti, a szerződés pedig kizárja a politikai hirdetések elhelyezését.
A külügyminiszter szerint „hol fizikai, hol jogi, hol politikai eszközökkel vadásznak” a „békepártiakra”, például Donald Trumpra és Robert Ficóra.
A Momentum listavezetője szerint a Békemenet mélypontja volt, amikor a hatalom parancsára gyerekszínészekkel játszattak el egy kampányszíndarabot.
Orbánista esztétika 2024-ben: gyerekekkel kiabáltatták azt, hogy nem szeretnének háborút, közben felnőttek idegesen ordítoztak agresszív baromságokat.
🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥
A Fidesz már megoldotta azt is, hogy magánterületen, társasházak postaládáit „plakátolja” tele azzal, hogy HÁBORÚ.
Orbán, Szijjártó, Menczer – pusztító erővel folytatódik a kormánypárt háborúzós pszichózisa, és még van hátra egy hónap a választásokig.
Annyit segítünk, hogy a háborús pszichózisban szenvedő Európai Uniót igen.
Putyin minden mozdulatában háborús fenyegetést látnak, és ha hirtelen egyszerre sok orosz fiatal érkezik, egyből kitör a pánik. Mondjuk ezen nincs is mit csodálni.