A belső levelezések, dokumentációk, érzékeny információk nagy része oroszul és angolul van, de van köztük magyar nyelvű dokumentum is.
Az idősebb elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Hackerek szakították meg az adást a tüntetők elleni erőszak miatt.
A fiú a „Laspus$” nevű hackercsoport tagja, a közelmúltban az Uber szervereit is feltörték.
Kiderült, ki kinek küldött szart, és az is, hogy mit üzent mellé.
Orosz hackerekre gyanakodnak.
Amikor Lavrov kitüntette Szijjártót, a magyar külügyminiszter már rég tudta, hogy Oroszország titkosszolgálatai megtámadták és feltörték az általa vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszereit.
A kísérleteik száma és a sikerességi rátájuk is nőtt a megelőző 12 hónaphoz képest.
Még a félmillió dolláros jutalmat sem fogadta el, amit azért adott volna a megkárosított cég, hogy felhívta a figyelmüket a biztonsági rendszer sebezhetőségére.
Ő az a hobbiprogramozó, aki egy faék egyszerű kód segítségével tízezerszer töltötte ki a nemzeti konzultációt tavaly.
Nemrég az amerikai kormány és a Microsoft rendszereit érte orosz és kínai hackertámadás.
A támadás öt éve történt, 200 fontos japán cég és kutatóintézet volt a célpontja.
Telefonszámok, teljes nevek, születési dátumok és emailcímek is teljesen ingyen hozzáférhetővé váltak.
Összesen 117 440 dollárhoz jutott így hozzá.
A marólúg mennyiségét akarta megemelni.