hackertámadás

Feltörte a Nemzeti Nyomozó Iroda informatikai rendszerét, tizenöt évre ítélték

Banki adatokhoz fért hozzá, majd online vásárolt, ételt rendelt, szerencsejátékozott és koncertjegyet is vett.

Solti Hanna
bűnügy

Több nagyvállalat és kormányhivatal belső levelezését szivárogtatta ki egy környezetvédelmi hackercsoport

Környezetvédelmi hacktivisták egy csoportja közép- és dél-amerikai bányászati és olajvállalatokat vett célba, kiszivárogtatták a belső e-mailezéseket.

Solti Hanna
TECH

Oroszpárti hackerek meg akarták akadályozni, hogy az ukrán együttes nyerje az Eurovíziót

A Killnet-csoport már több nyugati kormány honlapjai ellen is követett el túlterheléses támadásokat, most a Kalush sikerét akarták megakadályozni. Hiába.

Csurgó Dénes
ZENE

Három szóval reagált a külügy az őket érintő orosz hekkertámadásról szóló cikkre

Nem foglalkoznak vele.

Mészáros Juli
POLITIKA

Direkt36: Az oroszok évek óta ki-be mászkálnak a magyar külügy számítógépein

Amikor Lavrov kitüntette Szijjártót, a magyar külügyminiszter már rég tudta, hogy Oroszország titkosszolgálatai megtámadták és feltörték az általa vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszereit.

Mészáros Juli
POLITIKA

Varga Judit elkezdett aggódni a sajtószabadságért

Miután valakik hétfő reggelre megtámadtak pár kormányközeli oldalt.

Mészáros Juli
Média

Több kormányközeli újságot is meghekkeltek hétfő reggelre

A Mandiner, a 888 és a Nemzeti Sport oldalára is a kormányt kritizáló tartalmak kerültek ki, majd elérhetetlenné váltak.

Mészáros Juli
Média

A rendőrség nyomoz az előválasztási rendszer elleni hackertámadás miatt

Az ORFK a nyomozás érdekeire hivatkozva mást nem árult el.

Herczeg Márk
bűnügy

A Microsoft szerint Oroszország áll az állami megbízású hackek 58 százaléka mögött

A kísérleteik száma és a sikerességi rátájuk is nőtt a megelőző 12 hónaphoz képest.

Kiss Imola
INTERNET

Nagyszabású kibertámadás érte Németországot Oroszországból

A Bild a Nyugat elleni kiberháború újabb fordulatáról ír, az okai az oroszokkal szembeni szankciók lehetnek.

Kiss Imola
külföld

Éveken át mesélték a legféltettebb titkaikat a pszichológusuknak, aztán egy nap az egész felkerült az internetre

Amikor a Vastaamo nevű finn pszichoterápiás cég adatbázisát meghekkelték, 30 000 ember összes terápiás ülésének a leiratát szerezték meg.

Szász Zsófi
bűnügy

Le kellett zárni az egyik legnagyobb amerikai olajvezetéket kibertámadás miatt

Nemrég az amerikai kormány és a Microsoft rendszereit érte orosz és kínai hackertámadás.

Urfi Péter
külföld

Mélyebbre juthattak az orosz hackerek a Microsoft rendszerében, mint gondolták

Értékes forráskódhoz férhettek hozzá.

Fődi Kitti
külföld

Pompeo szerint az oroszok állhatnak a gigantikus hackertámadás mögött, Trump szerint ez egyáltalán nem biztos

A távozó elnök nem csak külügyminiszterének mondott azonnal ellent, de igyekezett kisebbnek beállítani a támadás jelentőségét is.

Horváth Bence
külföld

Az amerikai energiahivatal rendszerét is feltörték az elmúlt idők legnagyobb hackertámadásában

Több másik amerikai minisztériumot, kormányhivatalt és cégek is megtámadtak, de egyelőre azt se tudni, milyen adatokhoz fértek hozzá vagy hogy kik voltak a hackerek.

Csurgó Dénes
külföld