Washington és Peking is azt mondja, hogy a másik fél lépései csak feszültségeket szítanak.
Az amerikaiak szerint az oroszok agresszíven közeledtek, az oroszok szerint éppen ők akadályozták meg az ütközést.
Sokáig kavicsszállító uszályként használták, most múzeum lesz Belgrádban.
Július óta ez már a harmadik alkalom volt, Peking szerint ez provokáció.
137 embert kellett evakuálni a fregattról.
Egyre többször "tévednek" brit vízekre az oroszok.
Az idén történt balesetekben eddig 17 ember halt meg.
Ő csodálkozott a legjobban, hogy ennyire nem vigyáznak a HMS Queen Elizabethre.
Hét amerikai tengerész eltűnt.
Teherhajóval ütköztek. A 78 fős legénységet sikerült kimenteni.
A partjaihoz vezényelt amerikai hajóraj miatt fenyegetőzik Észak-Korea.
4,4 milliárd dollárba került, de csak Panamáig bírta.
A Perzsa-öbölben ment túl közel az amerikai hajókhoz egy iráni gyorsegység.
Gyakorlatozni fognak. A civil repülőket már felszólították, hogy kerüljék a Ciprus és Szíria közé eső légteret.
A két Mistral-hajót az ukrán válság miatt nem adták el az oroszoknak.