A Pentagon nem közölte, ki adta le a lövéseket, de az elmúlt hetekben a jemeni hútik több hajót és megtámadtak a régióban.
Kína a Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, de egyes részeire további öt állam is igényt tart.
Amíg az oroszok „terrorizálják a békés ukrán városokat és elpusztítják a gabonatárolókat”, addig nem lesznek biztonságos vizek és békés kikötők a Fekete- és az Azovi-tengeren, közölte az ukrán védelmi minisztérium.
Kína szerint a USS Milius engedély nélkül hajózott be Kína felségvizeire, az USA szerint a hajó csak rutinműveletet végzett.
A hidegháború vége óta nem fordult elő hasonló.
Huszonhárom embert továbbra is keresnek.
Halálos áldozatokról egyelőre nincs hír.
Provokációnak tartják.
Pár nap alatt már több mint félmilliót vettek meg a Moszkva hadihajónak beintő bélyegből.
A Moszkváról készült egyik utolsó fotó alapján egy másik hajó próbálkozhatott az orosz cirkáló megmentésével.
Az orosz „honvédelmi” minisztérium elismerte, hogy a Fekete-tengeri flotta sérült zászlóshajója nem jutott el Szevasztopol kikötőjébe.
1964-ben gyártották a szovjet hadseregnek, eddig bírta.
Mindenki megkapta már mindkét oltását.
Bronzból voltak, jó áron tudták elpasszolni. Olcsó fém propellereket szereltek a helyükre.
A helikopterhordozó egy kaliforniai támaszponton állt, a robbanásban 21 ember sérült meg.