Mechanikai problémák vezethettek a balesethez, ami pánikot váltott ki a fedélzeten és a parton egyaránt.
Újabb információk derültek ki a világ leghíresebb hajójáról egy digitális szkennelésnek köszönhetően.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.
A konténerszállító menthetetlen, minden bizonnyal elsüllyed.
Egy olaj- és egy teherszállító hajó, mindkettő lángokban áll.
Ahogy a napokkal ezelőtt lefoglalt máltai hajót, úgy ezt is azzal gyanúsítják, hogy részt vett a balti-tengeri optikai kábel megrongálásában.
Szerinte ezekért összesen mintegy 30 milliót kellene fizetnie.
A lett hadsereg vasárnap két hajót látott abban a térségben, ahol megrongálódott a Lettország és Svédország közötti kábel.
Az elmúlt hónapokban több víz alatti kábel is megsérült a térségben. A feltételezésekkel ellentétben az európai és amerikai hírszerzés szerint az utóbbi pár esetben nem az oroszok álltak a sérülések mögött.
A híd épnek látszik, de furcsán áll a hajó.
Ezek szerint nem hagyott mély nyomot benne, hogy polgármesteri és fideszes karrierjének egy hajón készült felvétel vetett véget.
Néhány túlélőt már találtak a hatóságok, a többieket nagy erőkkel keresik.
Az üzemeltető szerint van még egy kis papírmunka.
A Mészáros Lőrincéket fuvarozó hajóknál is nagyobb jachtok ütköztek, az egyiket magának Steve Jobsnak tervezték, de mindenki nyugodjon meg, nem lett a világ szegényebb luxusjárművekkel.
Egy hét alatt ez a második.