halálos

Halálos lakástűz volt Ferencvárosban

Egy ötödik emeleti lakás konyhájában csaptak fel a lángok.

Botos Tamás
baleset

Rejtélyes gázszivárgás ölt meg legalább 11 embert Indiában

Éppen tejért álltak sorban.

Boros Juli
külföld

A Volvo több mint 460 ezer régebbi autót hív vissza hibás légzsákok miatt

Baleset esetén súlyos sérülést, sőt halált is okozhatnak a kiugró darabkák.

Kiss Imola
autó

Ha idén a Tényekből tájékozódtál, már tudod, hogy minden veszélyes, és úgyis meghalsz

Veszélyes a lángos és a csirkemáj, a naptej mellett pedig az avarégetés is rákot okozhat.

Boros Juli
szórakozás

Kövér László: Az internet és a média halálos fenyegetést jelent a demokráciára

Internet és média: Kövér László halálos fenyegetést jelent a demokráciára.

anarki
INTERNET

Ha te loptál el 40 alumínium zacskót Debrecenben az Epreskert utcából, ne bontsd ki, mert mérgező!

Tanácsolja a rendőrség. És ezt most jobb, ha megfogadod.

anarki
bűnügy

Kivizsgálják, hogy kik lőttek valójában Kijevben

Egy lehallgatott telefonbeszélgetés szerint tüntetők is béreltek fel mesterlövészeket Észtországból, most ennek járnak utána.

Botos Tamás
külföld

Halálos baleset a Várkert Bazár építkezésén

Botos Tamás
bűnügy

Továbbterjedt "az egyik leghalálosabb" madárinfluenza!!4!

Király András
Egészségügy